Könnyítések lépnek életbe a tanyafejlesztési program feltételeiben. Ezzel a tanyán élők még nagyobb arányban részesülhetnek a Vidékfejlesztési Program forrásából. A több, mint 8 milliárd forint keretösszegű felhívás jelenleg is pályázható.

Ügyfélbarát módosításokkal segítik a tanyafejlesztés támogatásának lehívását

A tanyás térségekben élőket érintő ügyfélbarát módosításcsomagról döntött a Miniszterelnökség. A Vidékfejlesztési Program keretében jelenleg is pályázható az a több, mint 8 milliárd forint keretösszegű felhívás, amely a tanyák infrastruktúra-fejlesztését támogatja.

Ezek a villamosenergia, illetve vízellátási rendszer, vagy szennyvízkezelés fejlesztése.

Folytatódik a tanyafejlesztési program, és könnyebb lesz igénybe venni a támogatást - Fotó: Pixabay, Zdeněk Chalupský

A felhívásban a tanyán élő természetes személyek legfeljebb 6,2 millió forint, míg az önkormányzatok legfeljebb 50 millió forint támogatást nyerhetnek el. Ezt a Miniszterelnökség közölte weboldalán.

Azért, hogy a természetes személyek, a tanyákon élők is könnyebben és kevesebb önrésszel valósíthassák meg a beruházásaikat, a Miniszterelnökség a támogatási intenzitás, valamint az elszámolható költségek és hiánypótló dokumentumok bővítését is érintő ügyfélbarát módosításokat vezetett be. Ezzel többek között az eddigi 50-65 százalékról 95 százalékra növekedett a támogatásintenzitás, járási besorolástól függetlenül.

A Miniszterelnökség arra hívja fel a figyelmet, hogy a beruházások sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az érintettek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről.

A módosított pályázati felhívás az alábbi oldalon érhető el.

Tanyafejlesztési támogatás

Az idén közel 300 pályázó nyerte el a mintegy 800 millió forintos keretet. A magyar tanyát az Országgyűlés határozata alapján az idei évtől kiemelt nemzeti örökségként kezelik, mivel az hungarikum. Eddig a tárca 1145 tanyagazdaság egyedi fejlesztését finanszírozta - mondta sajtótájékoztatóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A tanyafejlesztés folyamata nem áll le, mert a jó minőségű, egészséges, a tanyákon előállított élelmiszerekre - amelyek már most is ott vannak a gazdapiacok és a boltok kínálatában - továbbra is lesz igény - mondta a miniszter.
A tanyafejlesztési program számokban

A támogató döntésnek ebben az évben 291 pályázó örülhet. A nyertes pályázóknak vállalásaikat 2018. április 30-ig kell teljesíteniük, a beruházásokat eddig kell befejezni - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára az idei Tanyafejlesztési program részleteiről.

A korábbiakhoz hasonlóan idén is a tanyagazdaságok fejlesztését szolgáló pályázat volt a legnépszerűbb. Ebben 142 pályázó részesült támogatásban. A másik népszerű terület a tanyagondnok szolgálatok támogatása volt. Itt 37 támogatott pályázat volt az idén. De pályázni lehetett még nyitott tanyagazdaságok kialakítására, vagy a tanyai idegenforgalmat szolgáló tevékenységek fejlesztésére és közösségi terek kialakítására is.

A tanyafejlesztés jövőre is folytatódik, az erre a célra fordítható összeg 2018-ban 50 százalékkal, 1,2 milliárd forintra nő - mondta az államtitkár.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás