Aki nitrátérzékeny területen gazdálkodik, vagy éppen AKG, vagy ÖKO-támogatást vesz igénybe, évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készítenie. Idén szeptember 30-ig (vagy a főnövény lekerülte utáni 30 napon belül) kell leadni a tervet. Aki ezt elmulasztja, komoly szankciókra számíthat.

A nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak, valamint az AKG és ÖKO támogatásban résztvevőknek bízunk benne, hogy nem mond újat az a fogalom, hogy tápanyag-gazdálkodási terv. A fent említett termelőknek ugyanis évente kötelezően el kell készíteniük az ominózus dokumentumot.

Szerencsére mára egyre több olyan gazdálkodó is csatlakozik a tervet írók táborához, akiknek egyébként nem lenne kötelező. Ez a jövőben sokat segíthet a környezetkímélő módon történő gazdálkodás elterjesztésében is.

Nem érdemes kicsúszni idén sem a határidőből annak, aki tápanyag-gazdálkodási tervet kell, hogy készítsen
 

Idén a tápanyag-gazdálkodási tervet szeptember 30-ig kell elkészíteniük az érintetteknek, illetve a főnövény lekerülésétől számított 30 nap is lehet a határidő. Elkészítésében a falugazdászok is segítséget tudnak nyújtani. Eddig 50 ezer hektár termőföldre készült ilyen anyag, a 2 éve elérhető szolgáltatást pedig eddig több mint 3100 gazda igényelte.

A szakemberek egyébként a tervek alapján besorolják a termőföldet a megfelelő termőhelyi kategóriába. Majd a kategóriában előírt hatóanyag-mennyiségek, illetve a növények fajlagos tápanyagigénye és az egyéb módosító tényezők (zöldtrágyázás, szerves trágyázás stb.) figyelembe vételével elkészítik a tápanyag-gazdálkodási tervet – írja az agrarszektor.hu

Nem érdemes a fentebb említett határidőből kicsúszni, az elmulasztott tervleadás ugyanis súlyos szankciókat von maga után.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás