5 évesen már a kombájnt kormányozta. Volt háztájijuk, szőlőjük, fűszerpaprikáztak, gyógynövényt termesztettek. Baranyai sváb és horvát gyökerekkel bíró apai nagyapja kántor-tanítóként kapott állást Baján, ahol családot alapított. Kertészmérnök apja Eger környékén helyezkedett el, feleséget is onnan választott. Később hazaköltöztek Baja mellé. Állatorvosnak készült, ám édesapja lebeszélte róla. Azt javasolta, ha már fia az agrárvilágban képzeli el a jövőjét, válassza a több lehetőséggel kecsegtető agrármérnöki pályát. Antal Gábor hagyta magát, 2004 óta ő a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója.

A Délmagyarnak adott interjút Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója, ezt az anyagot szemléztük.

Antal Gábor a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója - Fotó: http://hodmezogazda.hu/

Régóta van a szakmában, találkozik még újdonsággal?

Folyamatosan. Minden év mást hoz, ráadásul a mezőgazdaság is bekapcsolódott a világgazdaságba. A versenyképesség megszerzése és megőrzése miatt fontos a minőség, a Hód-Mezőgazda Zrt. is erre törekszik. Jó lenne, ha a magyar fogyasztók széles rétege is tudatosan a hazai termékeket választaná. Nem drágább a többinél a hazai termék sem, de látni kell, hogy ennek híján az olcsón behozott külföldi áru számára nincs versenytárs, máris drágán kerül a polcokra.

2020-ban kiváló évet zártak. Rekordmennyiségű tejhozammal mintegy 17 millió kilogrammot adtak a tehenek. Hogyan teljesített a többi ágazat?

Összességében elégedett lehet a cég, a kalászos és hibrid kukorica vetőmag hozam is jó lett, valamint a többi ágazatban is jó eredményeket értünk el. A célkitűzéskor figyeljük, kik a legjobbak Európában. Például a sertés vonatkozásában a dánok; ezért mi is dán genetikával dolgozunk. A hazai hízó-előállítás 2 százalékát mi produkáljuk. Bár a sertés ára most nagyon alacsony – a Németországban megjelenő sertéspestis és a vágóhidakra betört Covid miatt –, azonban bízunk abban, hogy a második félévben emelkedni fog. Hatékony precíziós gazdálkodásra törekszünk, de minden elemét egyelőre nem tudjuk megvalósítani, a növénytermesztés része még hátravan. A hibrid kukorica vetőmag előállítás terén nem kell szégyenkeznünk. Fontos hozzátenni, a hazai vetőmag-előállítás európai viszonylatban lemaradt, haladnunk kellene a korral.

2017 óta juh üzletáguk is van. Milyen esélyeik vannak a nemzetközi piacon?

Komplex tevékenységet folytatunk. A vetőmag-növénytermesztés üzletág, a szarvasmarha- és sertéstenyésztés mellé a csomorkányi juh ágazattal bővítettük a cég tevékenységét. A merinó és más húshasznú fajták intenzív hizlalása mellett országosan felvásárolunk a gazdáktól, és értékesítjük a juhokat. A hazai exportált bárányok negyedét a Hód-Mezőgazda szállítja, főleg az olaszoknak. De a franciák, a németek és az osztrákok is vevők rá. Ugyanakkor hamarosan versenyezhetünk a románokkal, akik nagy mértékű fejlesztésbe kezdtek. Ha lemaradunk, kiszorulunk a nemzetközi piacról és ez az egész hazai ágazatra igaz. Jobban kellene igazodnunk a fogyasztóhoz, aki minőséget akar, méghozzá olcsón.

Az országban élelmiszerüzemi vonatkozásban egyetlen termelői tulajdonban lévő gyár működik, az Alföldi Tej Kft. Hogyan kapcsolódik a gyár a Hód-Mezőgazdához?

Az Alföldi Tejnek több, tejtermelőkből álló tulajdonosa van – az egyik mi vagyunk. Amit megtermelünk a vajháti szarvasmarha-ágazatban – ez a hazai tejtermelés kb. 1 százalékát adja –, feldolgozzuk az Alföldi Tejnél. Székesfehérvári üzemében tejfeldolgozás, a friss termékek gyártása történik, míg a debreceniben a Riska és a Magyar márka égisze alatt sajt- és túrógyártás, illetve hamarosan tej- és savóporgyártás zajlik. Ezt példaértékű sikertörténetnek tartom.

https://www.youtube.com/watch?v=nTE6Sj4CR7k
Antal Gábor a Kurca TV-nek is nyilatkozott

Melyek a Hód-Mezőgazda Zrt. legnagyobb erősségei?

A vezetés megköveteli, hogy inkább legyek agrár-közgazdász, menedzser, mint agrárszakember. Viszont felkészült és a fejlődésre nyitott szakmabeliekkel dolgozhatok együtt, akiket én fogok össze. Csapatot alkotunk, ahol egymástól és a külföldi szakemberektől szívesen tanulunk. Hároméves kutatás-fejlesztési program keretében tejelő szarvasmarhák számára fejlesztünk takarmányt a Szegedi Tudományegyetemmel közösen. Európai alapanyagokkal szeretnénk kiváltani olyan összetevőket, mint például a pálmaolaj, amit jelenleg a világ más tájáról kell importálni. A cég több lábon áll, és ha kell, az ágazatok kiegészíthetik egymást. A fejlesztéseknél a legkorszerűbb beruházásokban gondolkodunk. A közeljövőben a nemzetközi viszonylatban most is versenyképes sertés- és szarvasmarha-ágazatunkra, illetve a hibrid üzemünk modernizálására koncentrálunk.

Naponta ingázik Baja és Vásárhely között. Mennyi ideje van a kikapcsolódásra?

Nem túl sok. A kirándulás, a vadászat, horgászat kicsit eltereli a figyelmemet a munkáról. A családi szőlőt az öcsém viszi a hajós-bajai és a szekszárdi borvidéken; olykor én is kiveszem belőle a részem. Két közgazdásznak készülő fiam közül az egyik érdeklődik is a borászat iránt.

Antal Gábor névjegye

1968. november 8-án született Egerben. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1993-ban agrármérnökként diplomázott. 10 évig a FEBAGRO Zrt.-nél dolgozott, igazgatóként váltott a BÁCSAGRO Zrt.-hez. 17 éve a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. Több szakmai szervezet tagja, köztük a Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesülete alelnöke, valamint az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke. A 2017-ben alakult Juh és Kecske Szakmaközi Szervezet Egyesület elnökhelyettese. Nős, családjával Baján él.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás