A néhány héttel ezelőtt megjelent információk szerint mostantól egyszerűbb lesz igazolni a vetőmagok származását egyes támogatások igénylése folyamán. Sokan azonban félreértették a hírt és azt gondolták, mostantól nem kell fémzárolt vetőmagot használni. Ez az információ azonban téves!

Hazánkban a termeléshez kötött támogatások igénybe vételéhez jogszabályilag kötelező a fémzárolt vetőmagok használata és annak igazolása. Így a fent említett információ nem helytálló. A fémzárolás egyébként Magyarországon jogszabályban szabályozott, a továbbszaporításra és árutermesztésre forgalomba kerülő, továbbá minden export és import vetőmagot hivatalosan minősíteni, fémzárolni kell.

Továbbra is kötelező a fémzárolt vetőmagok használata
 

A változtatás mindössze annyi a jogszabályban (amelyet sokan félreértettek), hogy az igazolás során a „fémzárszám” megfogalmazás helyett a jóval nagyobb eljárási rugalmasságot biztosító „tételazonosító” megnevezés feltüntetésére nyílik mód.

A Vetőmag Szövetség információi szerint a változtatásra azért volt szükség, mert az elmúlt években sok nehézséget jelentett a külföldi számlakiállító által igazolásként benyújtott nem magyar nyelvű számlák értelmezése. A nemzetközi vetőmag kereskedelemben a fémzárolt, minősített vetőmagtétel megnevezésére egyszerűen a tétel (lot), és egyes zöldség vetőmagok esetén a batch szavakat használják. A rendelet módosítás eredményeként az ilyen kategóriában jelölt és megnevezett fémzárolt vetőmagtételek esetén emiatt már nem lesz szükség a számlák szakfordítói fordítására, hiszen a rendelet tételesen felsorolja azokat a megnevezéseket, melyek egyaránt a tétel azonosítására, ezáltal a fémzárolási számra vonatkoznak.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás