Vádemelést javasoltak a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás lezártával két tiszaburai orvhalásszal szemben, aki 2021. januárjában a tilalom ellenére kifogott egy nagyméretű szürkeharcsát a folyóból és eladásra kínálta egy halétteremnek. A nyomozás során az igazságügyi halászati szakértő megállapította, hogy a kifogott, nagyjából 60 éves szürkeharcsán található sérülések gereblyéző horgászati módhoz készített eszköztől származtak, ami tiltott halfogási eszköznek és eljárásnak minősül. Ezért a gyanúsítottaknak nemcsak lopás, hanem orvhalászat miatt is felelniük kell.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a két férfi Kiskörénél, a Tisza folyó 392-es folyamkilométerénél 2021. január 23-án egy 56,5 kilogrammos, 212 centiméteres szürkeharcsát fogott ki. A kifogott halat telefonon eladásra kínálták egy halétteremnek, azonban a rendőrök a vendéglőnél tetten érték a feltételezett elkövetőket és előállítottak őket. A nyomozók a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A szürkeharcsa 2020. december 1. és 2021. február 28. között fogási tilalom alá eső halfaj. A hal eltulajdonításával a terheltek 139 ezer 857 forint kárt okoztak egy sporthorgász kht.-nek - tudatta a rendőrség.

Közel 60 kilós, mintegy 60 éves szürkeharcsa lett a gereblyézés áldozata tilalmi időben, vádemelési javaslattal zárult a nyomozás az orvhalászat ügyében

Közel hatvan kilós szürkeharcsa

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két tiszaburai lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi Kiskörénél, a Tisza folyó 392. folyamkilométerénél, csónakból horgászott 2021. január 23-án 13 óra körül. A folyóból egy 56,5 kg súlyú, 212 cm hosszú szürkeharcsát fogtak ki. A jogsértők a kifogott halat telefonon eladásra kínálták egy halétteremnek. Azonban az egyenruhások a vendéglőnél tetten érték a feltételezett elkövetőket, akiket elfogtak és előállítottak a Kiskörei Rendőrőrsre. 

Tiltott halfogási technika, tilalmi időszakban
A szürkeharcsa

A nyomozás során az igazságügyi halászati szakértő megállapította, a kifogott halon – amely hozzávetőlegesen egy 60 éves példány volt - található sérülések gereblyéző horgászati mód folytatáshoz készített eszköztől származtak. Ez tiltott halfogási eszköznek és módnak minősül. Ezért a gyanúsítottaknak nemcsak lopás vétség, hanem orvhalászat vétség elkövetése miatt is felelniük kell. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei az eljárás vizsgálati szakaszában szükséges nyomozási cselekményeket végrehajtották, és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a nyomozás iratait az illetékes ügyészségnek.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás