A 2020-as évben 4,9 százalékkal nőtt Belgiumban a biotermesztést folytató gazdaságok száma. Ez azt jelenti, hogy az ország mezőgazdasági területének 7 százalékát már organikus módszerekkel művelik. Ez azonban nem egyenlően oszlik meg a különböző országrészek között: a biogazdálkodási terület 90,8 százaléka Vallóniában terül el (90 ezer hektár, 1901 termelő), míg Flandriában 593 termelő összesen 9 ezer hektárt művel. Európában Svédország rendelkezik arányosan a legnagyobb bioterülettel, ez 2019-es adatok szerint gabonaféléknél 7, míg friss zöldségeknél 19 százalék.

A FruitVeB belga híre nyomán összegyűjtöttük a témához kapcsolódó fontos információkat, amelyek a hazai organikus termesztésre is vonatkoznak. A biogazdálkodás (más néven: ökológiai gazdálkodás, organikus gazdálkodás) olyan gazdálkodási forma, mely szerves trágyázáson, biológiai növényvédelmen és természetes biológiai ciklusokon alapul, a szintetikus műtrágya és (szintetikus) növényvédő szerek mellőzésével, például baktériumalapú biotrágyák használatával. Tevékenységek alatt itt erdő-, mező-, tájgazdálkodást, vidékfejlesztést és élelmiszertermelést értenek.

A biogazdálkodás olyan gazdálkodási forma, mely szerves trágyázáson, biológiai növényvédelmen és természetes biológiai ciklusokon alapul - Fotó: illusztráció, Magro.hu, CSZS, Tahitótfalu

A biotermesztés előnyei

A biogazdálkodás előnye a mikroelemekben, vitaminokban gazdag, kevés káros anyagot tartalmazó biotermék. Míg a konvencionális gazdálkodásban a károkozók elleni védelem érdekében rovarölő- és gyomirtó szereket használnak, addig a biogazdálkodásban a megelőzésé a főszerep. Ezért például nem szabad olyan növényeket egy területre, egymás után ültetni, melyeket azonos károkozók fogyasztanak, vagy károsítanak. Növényvédő szerek közül csak olyanokat használnak, melyek káros szermaradékot szinte egyáltalán nem hagynak. Hozamfokozásra hormonok, antibiotikumok nem használhatóak fel, valamint nem termesztenek génmódosított növényeket.

Szabályok, fenntarthatóság

Az ökológiai termelés szigorú állatjóléti szabványokat alkalmaz, elősegíti a természeti környezet megóvását és a fenntarthatóságot. A gazdasági szereplő a gazdálkodás során elvárt elvek, szabályok betartását fokozott ellenőrzés mellett alkalmazza a termeléstől a feldolgozáson keresztül a kereskedelemig. Az ökológiai gazdálkodás rendszeréből származó termékek megnevezésben az „öko” előtag, valamint szinonimái, a „bio” és az „organic”, azaz organikus gazdálkodás használatosak.

A 834/2007/EK tanácsi rendelet (Öko EK rendelet) megfogalmazása szerint az ökológiai gazdálkodás (biogazdálkodás) a mezőgazdasági termelés sajátos formája, amely a külső források felhasználásának korlátozásával (pl. tilos a géntechnológiával módosított szervezetek felhasználása) a termelés során a helyi erőforrásokat és a természetes folyamatokat részesíti előnyben. Az Öko EK rendelet fogalom meghatározása szerint az ökológiai gazdálkodás a termelési módszereknek a rendeletben meghatározott szabályoknak megfelelően történő alkalmazása a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás valamennyi szakaszában - írja a Wikipedia.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás