Bizonyos kisméretű állatfajok szívesen élnek a magasfeszültségű oszlopok közelében és előnyben részesítik őket a környező mezőgazdasági területekkel szemben – derült ki a Cseh Tudományos Akadémia gerincesekkel foglalkozó intézetének kutatásából. Számos faj számára népszerű hely a telelésre a póznák körüli talaj is. Sok pocok, cickány és egér választotta kifejezetten ezt a területet lakhelyének.

A 20. század második felében egyre intenzívebbé vált mezőgazdaság hatására erőteljesen csökkent a vadon élő állatok érintetlen élőhelyeinek területe. Ez kedvezőtlen hatással volt a rovarokra, a madarakra és az apróbb emlősökre. Martin Šálek, a most megjelent tanulmány szerzője az intenzív mezőgazdaság biodiverzitásra gyakorolt hatását helyezte a középpontba a kutatásában. A magasfeszültségű póznák kérdéskörével néhány éve foglalkozott, amikor a ragadozó madarak elhullási arányát vizsgálta a póznákkal való összeütközés következtében. Észrevettem, hogy a póznák közelében sokkal több egérlyuk van, mint máshol – mondta el a CTK cseh hírügynökségnek az MTI szerint.

A magasfeszültségű oszlopok nem minden állatfajra veszélyesek, több rágcsálófaj is szívesen költözik a közelükbe - képünkön a mezei pocok

Menedék a rágcsálóknak

Az elmúlt évben újabb kutatást végeztek munkatársaival Csehországban, ami alátámasztotta az elméletet. Az Agriculture, Ecosystems & Environment című szakfolyóiratban megjelent összegzésből kiderül, hogy ezeken a területeken a téli hónapokban sokkal többféle – és gyakran veszélyeztetett – rovar-, madár- és apró emlősfaj él, mint a környező mezőkön. Az áramellátó rendszer, amely a madarakra gyakran halálos veszélyt jelent, egyben menedéket is jelenthet számukra és más fajoknak. Martin Šálek vizsgálataiból kiderült, hogy a mezei pocok, erdei egér, sárganyakú erdeiegér, fehérfogú cickány és közönséges cickány állomány jóval nagyobb létszámban van jelen a magasfeszültségű póznák közelében, mint magán a megművelt területen. A tanulmányról ezen a hivatkozáson lehet további részleteket olvasni.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás