Az éves szinten félmilliárd forint feletti forgalmat elérő NÁDLAND Kft. idén több milliós fejlesztésbe fogott bele. Ennek részeként a közelmúltban adták át a Nógrád-megyei Vizsláson a cég új, 1362 m2-es raktár-és gyártócsarnokát, ahol a jövőben többfunkciós rugalmas gumiburkolatokat, rugalmas járólapokat állítanak elő többek között mezőgazdasági-és ipari létesítmények számára. Az alig 8 hónap alatt megvalósult beruházás során egy hosszútávon is gazdaságosan üzemeltethető, energiatakarékos, könnyűszerkezetes acélvázas csarnok épült fel, melynek felépítményi anyagait teljeskörűen a 2016 óta hazai gyártókapacitásokkal rendelkező Swedsteel-Metecno Kft. biztosította. A biatorbágyi központtal rendelkező vállalat az anyagok gyártásán és leszállításán felül a beruházás mérnöki támogatásában is aktív szerepet vállalt a vázlattervek elkészítésétől egészen a kivitelezés folyamatáig. Így mind a kivitelező, mind az építtető biztos lehetett, hogy a minőségi termékek egy jól működő rendszerként dolgoznak össze.
A főtartó acélváztól, a szelemenrendszeren, a hőszigetelt tető- és falpaneleken, a közbenső födém bennmaradó zsaluzati trapézlemezén át az ereszcsatornáig, és az ezek beépítéséhez szükséges összes kiegészítőig, minden szükséges elemet a Swedsteel-Metecno biztosított, így a kivitelezés gyorsan, zökkenőmentesen haladt, és pótmunkára sem volt utólag szükség – hangsúlyozta Kotormán István, a cég műszaki és fejlesztési vezetője.
A szakember hozzátette, hogy már a tervezési szakaszban bekapcsolódhattak a munkálatokba, így a koncepciótervezéstől, a vázlattervektől kezdve az engedélyes terven át a kiviteli tervezésig minden munkafolyamatban részt vettek, aminek köszönhetően a műszaki tartalom, a költségek és a kivitelezés ütemezése, részletei kapcsán is időben megszülethettek a döntések, amivel szintén sok időt spórolt meg mindenki, illetve biztosított volt a magas minőségű megoldás. A beruházáshoz a Swedsteel cég kivitelező partnere, az Eger „kas” Kft. is sok szálon kapcsolódott. Egyrészt az építtető felkérésére ők végezték az építésztervezői feladatokat, másrészt a Swedsteel megbízásából az egyedi acél főtartó vázszerkezet is ők gyártották le. A csarnoképületben folyó gyártási és tárolási folyamatok, valamint az emberi munkaerő védelme érdekében az épületnek előírás szerint magas szintű tűzvédelmi követelményeknek kell megfelelnie. A főtartó acél vázszerkezet esetén ez 30 perces tűzállósági előírást jelent, amelyet a gyári körülmények között felhordott speciális tűzgátló festéssel oldották meg. A tetőpanelre és az azt alátámasztó vékonyfalú Z-szelemenre 15 perces tűzállósági követelmény vonatkozik. A Swedsteel-Metecno tetőpaneljei rendelkeznek az ehhez szükséges minősítésekkel, míg a másodlagos teherhordó szelemenek esetén a cég mérnökei a megfelelőséget egyedi számításos módszerrel igazolták, biztosítva a gazdaságos, anyagtakarékos megoldásokat. Az építkezés gyors ütemben haladt. Tavaly augusztus 28-án született meg a megállapodás a csarnok kivitelezéséről, és idén április 27-én már át is adják hasznosításra a létesítményt.
Fontos célként határoztuk meg azt, hogy a jelentős induló beruházási költséggel járó fejlesztésünket mielőbb bevonjuk a gyártási folyamatainkba, ezért a kivitelező kiválasztásakor azt az elvárást fogalmaztuk meg, hogy a csarnok a lehető legrövidebb idő alatt elkészüljön

– hangsúlyozta Lukács József, a NÁDLAND ügyvezetője, aki hozzátette, hogy nagyon elégedett az elkészült csarnokkal.

A NÁDLAND új vizslási csarnoképülete hamarosan már teljes kapacitással üzemel, ahol várhatóan 50 embert fognak alkalmazni. Számukra a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében a beruházás során mérnöki és adminisztrációs irodákat, étkezőt, szociális helyiségeket, öltözőket, valamint további funkciókat kiszolgáló blokkokat is felépítettek.
Műszaki specifikációk A NÁDLAND új, könnyűszerkezetes csarnokának főtartó vázszerkezete melegen hengerelt, szelvényekből előretervezett és gyártott acél rendszerű, Z-szelvényű szelemenrendszerrel rendelkező konstrukció. A tető- és falburkolat előregyártott hőszigetelt szendvicspanelekből, míg a csarnokrész belső teréből leválasztott műhely és gépészeti helyiség acél vázzal és szendvicspaneles belső elválasztó falakkal készült el. A kétszintes fejépület közbenső födémje a főtartó acél váz födémgerendáira terhelő, alulbordás monolit vasbeton lemez, amelynek a bennmaradó zsaluzatát magasbordás acél trapézlemez biztosította.
A Swedsteel-Metecno-ról:  A Swedsteel technikai és piaci szakmai know-how-t nyújt a könnyűszerkezetes tető- és falburkolati rendszerek, az acél anyagú szerkezetek és csapadékvíz-elvezető rendszerek területén. A Metecno Csoport 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata. A világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő. A Swedsteel-Metecno Kft. 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját, illetve rá egy évre három és félmilliárd forintos beruházásból létrehozta első, jelenleg negyven főt foglalkoztató magyarországi gyárát Biatorbágyon, ahonnan az egész kelet-közép-európai régiót ellátják a Swedsteel könnyűszerkezetes tűzi horganyzott acéltermékekkel.
Keresse a Swedsteel munkatársait, kérjen ingyenes mérnöki, műszaki segítséget, árajánlatot akár az építési helyszínen!
További információt az alábbi oldalra kattintva talál: http://csarnok.swedsteel.hu/agrar (x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás