A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FHSZ) egymillió darab, átlagosan 1-2 dekagramm tömegű kis pontyot telepített a Dunába a Pilismaróti-öbölnél, és 40-40 ezer 5-10 centiméter hosszúságú jászkeszeg és balin is került a folyóba, a hárosi részen. A horgászok így több, mint egymillió új hallal számolhatnak a Duna magyarországi szakaszának vizében. A kijuttatott példányok előnnyel indulnak a további fejlődésük tekintetében.

Július 20-án és 21-én előnevelt pontyokat, balinokat és védett jászkeszegeket telepítettek a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt dunai szakaszokra. A haltelepítés részleteiről a szövetség hivatalos Facebook-oldalán tájékoztatott.

Nagy mennyiségű előnevelt pontyot, balint és jászkeszeget telepített az általa kezelt Duna szakaszra a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége - Fotó: FHSZ, Facebook

Egymillió, átlag 1,2 dekagramm nagyságú kis pontyok kerültek így a Pilismaróti-öbölbe, míg 40-40 ezer 5-10 centiméter nagyságú kis jászokat és balinokat helyeztek ki a hárosi részen. A pontyok már szinte egynyaras méretűek voltak, és a jászok és balinok is jelentős előnnyel indulnak a további fejlődésük tekintetében - számolt be róla a Hellovidék.

Ezeket tűzte ki célnak a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége az indulásakor 2013-ban

  • Egy-két éven belül már látható eredményeket szeretnénk elérni az érdekképviseletben. Célunk a jegykiadás rendszerének megújítása és a jobb elérhetőségek kialakítása. Az online rendszer már létszükséglet, ebbe az irányba akarunk elindulni. Szeretnénk nemzetközi szinten is nyitni, a környező országok szövetségeivel jó kapcsolatokat kialakítani, és olyan versenyeket szervezni, amelyek a médiában, az országos horgászközvéleményben is széles körben ismertté válhatnak. Szeretnénk megtartani versenyzőinket, és újabbakat megnyerni, hogy a mi szövetségünkben kamatoztassák tudásukat. A horgászvizsgáztatás feltételei adottak szövetségünkben. Rendelkezünk azokkal a jogosítványokkal, és feltételrendszerekkel, melyek lehetővé teszik a horgászvizsga bizottságok felállítását, valamint a vizsgák lebonyolítását.
  • Az új halgazdálkodási törvény a halak védelme és a horgászok érdekében született. Biztosak vagyunk abban, hogy ez jelentős változást fog hozni a jövőben és reményeink szerint több hal marad a vízben. A SZÁK-programról egyesületi bevezetésében sok segítséget nyújtunk, folyamatosan elérhetőek vagyunk, amennyiben a kezelőknek problémájuk akad a horgászjegy kiadás tekintetében. Az informatika századában ki kell használni ennek a rendszernek az előnyeit.
  • Alapvető célkitűzéseink egyike a horgászutánpótlás fejlesztése, a gyermek horgászat erősítése, az öregedő és csökkenő horgásztársadalom pótlásának érdekében. Mindemellett profi versenycsapatot kívánunk kialakítani, amely méltón tudja majd képviselni a Budapesti horgászokat a különböző hazai, illetve külföldi horgász megmérettetések során.
  • Fontosnak tartjuk az egyesületi közösségi élet fenntartását, annak erősítését és a szövetségi támogatások révén a horgászközösség összefogását, egyben tartását az egyik legnépszerűbb és legismertebb rekreációs szabadidős hobby tevékenység, a sporthorgászat keretein belül.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás