A természetvédők számára sokszor az alapvető, vagy az egyetlen anyagi forrást jelentették a turistáktól származó bevételek. Az ágazat a COVID-19 koronavírus járvánnyal kapcsolatban bevezetett korlátozások miatt gyakorlatilag összeomlott. A pénzhiány rendkívül súlyos károkat okozott a világ nemzeti parkjainak. Azok a szervezetek, amelyek a látogatóktól gyűjtöttek bevételt, bajban vannak, mert a határlezárások és utazási korlátozások megfosztották őket az egyik legfontosabb pénzügyi forrásuktól.

A bevezetőben leírtak miatt a nemzeti parkok nem tudnak megfelelően gondoskodni a területükön élő növények és állatok védelméről, amelyeket épp a munka és pénz nélkül maradt környékbeliek orvvadászata, illegális halászata, vagy erdőirtása veszélyeztet – idézi a Guardian cikkét a Greenfo. Például Kambodzsában a turisták elmaradása miatt bevétel nélkül maradó helyiek három nagyon ritka óriás íbiszt öltek meg, hogy élelemhez jussanak.

Sokkal nehezebb egyes vadon élő állatok sorsa a koronavírus miatt - képünk illusztráció

Gorillák, orrszarvúak, nagymacskák

A Kongói Demokratikus Köztársaságban is borzasztó a helyzet. A Virunga Nemzeti Park 12 őrét ölték meg hutu felkelők áprilisban. A területen egyébként is állandóak a konfliktusok: illegális állatkereskedők, faszéntermelők és orvvadászok garázdálkodnak a védett területen, amely legfőképp az itt élő veszélyeztetett hegyi gorillákról híres. A parkot nemrégiben bezárták, hogy a főemlősöket megvédjék a koronavírustól. Miközben az utazási korlátozások komoly akadályokat jelentenek a csempészek számára is, Afrikában az orvvadászat zavartalanul folyik tovább a veszélyeztetett fajokra. Ezért a természetvédők attól félnek, eldurvul a helyzet, és még aktívabbak lesznek a bűnözők.

Márciusban a botswanai hatóságok határoztak úgy, hogy áttelepítik a megmaradt néhány keskenyszájú orrszarvút az Okavango-deltából, miután hatot megöltek az állatok közül. Az orvvadászokat a szafarikon részt vevő turisták elmaradása bátorította fel. Kolumbiában a Panthera nagymacskavédő szervezet számolt negatív csúcsot az orvvadászatban, ami többek között azért is valósulhatott meg, mert a vadvédők forráshiánnyal küzdenek az adományok elmaradása vagy azok késlekedése miatt. Esteban Payán, a jaguárprogram vezetője a leginkább az erdőirtásoktól fél, mert a mezőgazdasági célú égetések a eltüntetik a nagymacskák élőhelyeit. Ennek az egyéb vadon élő állatok is kárát látják, mert megégnek a tüzekben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás