Az Európai Unió 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) támogatásának keretében a környezeti, klímavédelmi és biodiverzitás szempontjából értékes területeknél is elérhetővé teszi a mezőgazdasági területek után fizetendő alaptámogatást az Agrárminisztérium. A szaktárca szerint ez a változás 100 ezer hektáron ösztönzi a gazdálkodókat arra, hogy megőrizzék a mezővédő erdősávokat, a mezsgyéket, a vízfolyások parti sávjait, a vizenyős vagy éppen a szikes területeiket. A fenntarthatóbb mezőgazdasági termelés ösztönzése tehát már a támogatásra jogosult területek kijelölésénél megkezdődik.

A bevezetőben megfogalmazott változás annak érdekében történik, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás javítsa a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó ökoszisztémák állapotát.

Több területért jár pénz: 2023-tól bővül a támogatásra jogosult hektár fogalma a KAP stratégiai tervekről szóló európai uniós rendelet alapján - Fotó: Magro.hu, CSZS, Lajoskomárom

A KAP stratégiai tervekről szóló európai uniós rendelet alapján – szakítva a több évtizedes tiltással – lehetővé vált, hogy a „támogatásra jogosult hektár” fogalmába ezen túl beleértsék azokat a művelés alatt nem álló területeket, illetve tájképi elemeket, amelyeket:

  • helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) vagy az agrár-ökológiai program (AÖP) keretben kell fenntartani,
  • más kötelezettségek miatt korábban (pl. Natura 2000 előírások, erdősítés stb.) nem feleltek meg a támogatható hektár fogalmának,
  • korábban szántóként vagy gyepként hasznosítottak, de a jövőben átalakítják fás sávvá, vizes élőhellyé vagy a fent felsorolt területtípusok bármelyikévé.

Így volt eddig, így lesz ezután az új gyakorlat szerint

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy a 2022. december 31-ig tartó időszakban az uniós szabályok alapján a területalapú támogatás csak a mezőgazdaságilag művelt területeken vehető igénybe, ahol úgynevezett minimumkövetelményeket be kell tartani. Ezek az előírások segítették ugyan a mezőgazdasági területek kultúrállapotban tartását, például a túlzott gyomosság elkerülését, ökológiai szempontból azonban nem minden esetben kedvezőek. Az elmúlt évtizedek gyakorlata azt mutatta, hogy a minimumkövetelményeknek való megfelelést, illetve a minél nagyobb támogatható terület elérését ösztönző uniós támogatási rendszer 

Javítani a talajokon, a vízháztartáson és a mikroklímán

A közvetlen területalapú támogatásra jogosult területek körének bővítése hatékonyan járul hozzá a mezőgazdasági területek talajállapotának, mikroklímájának, vízháztartásának javításához, illetve a kapcsolódó élőhelyek sokszínűségének növeléséhez. Az új intézkedéssel az Agrárminisztérium mintegy 100 ezer hektárral növelné a támogatható területeket. Ezzel biztosítható, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás ne késztesse a termelőket a termőterületek ésszerűtlen növelésére a nem termelő területek terhére. Sőt, ösztönözné a termelés megváltozott klimatikus viszonyokhoz való adaptációját - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás