Nagy hatással lesz az ágazat jövedelmezőségére és a gazdák beruházási kedvére a következő években az európai uniós támogatások változása. Erről Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrár Üzletágának ügyvezető igazgatója beszélt a cégcsoport AGROmashEXPO-n tartott sajtótájékoztatóján. Ezen azt is bejelentették, hogy egyebek mellett új termőföldhitel-családot dolgoztak ki a termelők számára. A pénzintézet egyre inkább a beruházások finanszírozásában segíti a gazdákat.

Az Agrárszektor számolt be róla, hogy a sajtótájékoztatót a Takarékbank vezérigazgató-helyettese nyitotta meg. Szabó Levente elmondta, hogy a Csoport folytatni kívánja a tradícióit, miközben termékkörben és működésben megújulva, helyben szeretné kiszolgálni régi és új ügyfeleit. A vezérigazgató-helyettes elmondása szerint a Takarékbank az agrárügyfelek számát (30 ezernél is több) és a kihelyezett hitelállományát (közel 200 milliárd forint) tekintve is a három legnagyobb szereplő között található az agrárfinanszírozási piacon. Jelenleg 22 százalékos részesedéssel rendelkeznek, de ezt szeretnék a jövőben 25 százalékra feltornázni. A Takarékbank terveit illetően Szabó Levente arról beszélt, hogy a jövőben még jobban szeretnének összpontosítani a kkv-ügyfelekre, valamint a vidéki és városi családokra. Továbbá szeretnének még inkább az agrárium felé nyitni. A Takarékbank vezérigazgató-helyettese arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban Magyarország területén 52 agrárcentrum kezdte meg a működését 7 agrárrégióban, 28 mobilbankárral, akik már az első évben 1,5 millió kilométert tettek meg az ügyfelekért, és már most közel 1 millió hektár szántóhoz nyújtanak pénzügyi finanszírozást.

A Takarékbank közel 1 millió hektár szántóhoz nyújt pénzügyi finanszírozást, most további új lehetőségeket nyújt - tájékoztatták a szakmát az AGROmashEXPO rendezvényen

Háromszor drágább a termőföld, egyre jövedelmezőbb az ágazat

A sajtótájékoztatón Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrár Üzletágának ügyvezető igazgatója az elmúlt éveket értékelte. Arról beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság mind hozamokban, mind vagyoni-jövedelmi, mind támogatási szempontból a bőség állapotában van, azonban hatékonyságban jelentős a lemaradás a közép-kelet-európai térség többi országához képest. Az igazgató ennek fő okát abban látja, hogy az ágazatban megtermelődő források jelentős részét nem termelő beruházásokba forgatják vissza, inkább pénzügyi- vagy reáltőke befektetésekre használják azokat. Emiatt a termőföld vételi és bérleti árai kezdenek elválni a reális színvonaltól. A termőföld értéke az elmúlt 10 évben ugyanis megháromszorozódott. Ez azt is okozza, hogy a termőföldek gyakran olyan áron kelnek el, amelyet belátható időn belül nem lehet behozni a bevételekkel. Hollósi Dávid arról is beszélt, hogy nem változott a mezőgazdaság nettó értéke. Az ágazat jövedelmének 60-65 százaléka támogatásokból van, ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy a támogatások szerepe lassan csökken, és az agrárium önmagában is egyre jövedelmezőbb ágazat, amit a forrásbőség is segít.

Ezekre igényelhetők az új pénzügyi ajánlatok

Az eseményen a Takarékbank két új ajánlatát ismertették.
  • Az egyik a „Barázda” termőföldvásárlási hitelcsalád, amelyben az ügyfél háromféle megoldás közül választhat. Az első konstrukción belül úgy nyílik lehetőség magánszemélyek közötti adásvételnél konkrét termőföld vásárlási ügyletek finanszírozására, hogy bizonyos feltételek teljesítésével az ügyfél gyorsított eljárással jut hitelhez.
  • A földvásárlási hitelkeret azoknak a termelőknek lehet hasznos, akik a piacon rendszeres földvásárlók, és szeretnének további termőföldeket vásárolni. Azonban még nem tudják, hol és mennyiért. Ez a konstrukció biztosítja, hogy az ügyfél a banki döntéssel a háta mögött bármikor ajánlatot tehessen eladó földekre.
  • A harmadik konstrukció pedig a klasszikus egyedi földhitel, amikor a bank a teljes gazdálkodás vizsgálata után hitelezi meg a gazdálkodót egy konkrét termőföld vásárlási ügylet finanszírozására.
  • A sajtótájékoztató másik új ajánlat a Takarékbank Agrár Üzletágának Takarék Lízinggel közös akciója volt, amely egy, az AGROmashEXPO idejére létrehozott gépfinanszírozási lehetőség. A február végéig érvényes konstrukció 80 százalékos kamattámogatást nyújt a gazdálkodóknak, mindössze 0,34 százalékos éves fix forint alapú kamatszint mellett.
https://www.youtube.com/watch?v=j3dWfFaw3n0
Február végéig tart az igénylési határidő - jelentették be többek között az AGROmashEXPO rendezvényen

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás