Tömeges halpusztulást okozott a szlovákiai Zólyombúcson (Budča) a Garam középső szakaszán egy biogázállomás kiömlött fermentációs hulladéka. Az információt a helyi horgászszövetség és a biogázállomás vezetője is megerősítette. A Bezeréte (Trnavá Hora) község mellett horgászók jelentették az elpusztult halak feltűnését, illetve azt, hogy a víz zavaros, nem áttetsző és bűzlik. A horgászszövetség azonnal hívta a környezetvédelmi felügyeletet és a rendőrséget. A gondot az erős vihar okozta, amely rádöntött egy fát a fermentációs hulladékot tároló zsákszerű tartályra. 

A tartály megsérült és az erős esőzés mintegy 400 köbméter hulladékot mosott a közeli patakba, ahonnan ez a Garamba távozott. A vállalat azonnal megkezdte a további hulladék kimosódásának megakadályozását, illetve a kármentést. A horgászok Bezeréte környékén, mintegy egy kilométeres szakaszon 600 kilogramm haltetemet szedtek ki a Garamból - írta a Ma7 portál.

A Garamon bekövetkezett halpusztulás nem érintette a Duna magyarországi szakaszát a szakértők szerint

A tömeges halpusztulás az ott élő összes fajt érintette. A horgászok ökológiai katasztrófának minősítették, amelynek kiheverésére több évre lesz szükség.

A legutóbbi tömeges halpusztulást a Középső-Garamon az 1990-es évek végén jegyeztek fel. A biogáz előállítása során bármiféle szerves anyagból állítanak elő metánt. A fermentálás utáni maradék egy viszonylag használható biomassza a talajok szervesanyagának pótlására, amennyiben figyelembe veszik, hogy ez az anyag erős savas hatással bír.

A Dunába jutva már nem okozott halpusztulást a szennyeződés a szakértő szerint

Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője a KEMHESZ kérdésére elmondta: a Garamban történt környezetszennyezés a Dunán nem okozott halpusztulást. Az ügyben egyetlen bejelentést sem kapott a szervezet. A szóvivő hozzátette, hogy a szlovák kollégák tájékoztatása szerint a szennyező anyag már a Garam alsó szakaszán sem volt kimutatható, a Dunában pedig az esetleg jelenlévő mennyiség is több ezerszeresére hígult. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Mérőközpontja július 28-án vett mintát a Duna szobi szakaszán, mind a bal, mind a jobb parton, illetve a sodorvonalban. A vizsgálati eredmények szerint a Dunán a szokásostól eltérő adatokat nem mutattak ki. A vízminőség kielégítő, a jelenlegi, levonuló árhullám okozta hidrológiai körülményeknek megfelelő - írta a Kemma.

Fokozott ellenőrzés a halpusztulás és a vízminőség vizsgálatára

Azt is hozzátették, hogy a működési területével érintett vízügyi igazgatóságok fokozott vízminőség-figyelőszolgálatai a Garam torkolatában, illetve a Duna folyam alsóbb szakaszán nem észleltek szennyezésre utaló nyomokat. Számításaik szerint a vízáramlási sebességeket és a vízhozamokat tekintve a Garamon a torkolat felett mintegy 130 kilométerre történt eseménnyel érintett víztömeg jelentősen felhígulva érkezhetett a Dunához. A folyón jelenleg mérhető vízhozamok az esetleges szennyezés több százszoros hígítását biztosítják. Azt viszont kiemelték, hogy a Duna vizének fürdésre való alkalmasságának megítélése a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának hatásköre.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás