Nem áll le, sőt, januártól újult erővel halad tovább a földprogram. Az újabb kör a földek feldarabolásával, a hitellehetőségek bővítésével, valamint a kereskedelmi bankok bevonásával kezdődik. Az új rendelkezések fő célja nem más, mint a kisebb szereplők bevonása a földprogramba.

Az eredeti tervekkel szemben nem zárul le az állami földek eladásának programja 2015 végeztével – ez megfelel a mezőgazdasági szereplők várakozásainak is. A november közepén indult árverések meglehetősen sűrű naptárbeosztást jelentettek az ünnepek előtt, már csak azért is, mert a szándék eredetileg az volt, hogy a teljes programot december 31-ig befejezik. A nyár végén bejelentett földeladások első árverését októberre ígérték, ám végül csak november 16-án kezdődhetett meg a licit.

Mégsem ez az egy hónapos csúszás az oka annak, hogy a program folytatódik. A programban meghirdetett földek közül ugyanis eddig nagyon sok nem kelt el, az árverési tételeknek csupán alig 60 százalékára akadt jelentkező. A nyilatkozatok szerint a Földművelésügyi Minisztérium ezt is sikerként értékeli, és bár ez így is évtizedek óta a legnagyobb mérvű földprogram, a mindeddig „bennragadt” földekkel még egyszer megpróbálkozhat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA).

Ezúttal a kisebb gazdák is jó eséllyel indulhatnak
 

Mivel a gazdák visszajelzései szerint a legnagyobb gond az volt, hogy a területek egyike-másika meglehetősen drága, a Magyar Nemzet információi szerint az eddig el nem kelt területeket kisebb részekre bontva bocsátják újból árverésre. A lap úgy tudja, összesen mintegy 40 ezer hektárnyi kikiáltási tételt osztanak fel, egyenként 5-10 hektáros darabokra. A földek árai között – főleg az egyes országrészek szerint – ugyan lehetnek nagy különbségek, ez azonban azt jelenti, hogy az így piacra bocsátott új területek kikiáltási ára 4 és 20 millió forint között szóródhat, jelentősen az eddigi átlagárak alatt. Ezeken az árszinteken – különösen a kedvező feltételekkel igénybe vehető MFB-hitel segítségével – már többen beszálhatnak a földvásárlásba, mint eddig.

December 16-ig mintegy 165 ezer hektárnyi földet árvereztek, ebből 102 ezer hektár talált gazdára. A meghirdetett földterületek kikiáltási ára összesen 222 milliárd forint volt, az összes leütési ár 142 milliárd. A földművesek december közepéig 250 milliárd forintnyi hitelígérvényt kértek a programban való részvételhez.

Forrás: vg.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás