A korábban ellenőrzött 22 agrárszakképző után újabb 10 iskolánál talált szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az MTI-hez eljuttatott közleményében a csongrádi, a mátészalkai, a bajai, a budafoki, a csornai, a győri, a szécsényi, székesfehérvári, a tokaji és a törökszentmiklósi agrárszakképző iskolákat nevesítik. Ezekben 2016-2017-ben nem biztosították a közpénzfelhasználás szabályozottságát, illetve nem gazdálkodtak felelősen a közpénzekkel.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tíz jelentésben összesen 95 javaslatot tett agrárszakképző intézmények vezetőinek a szabálytalanságok kijavítása érdekében. Az iskolák igazgatóinak a megállapítások és javaslatok alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. Az ÁSZ korábban már 22 agrárszakképző ellenőrzését fejezte be, és nemrég sajtótájékoztatón ismertették, hogy hasonló hiányosságokat állapítottak meg. Ezért egy intézménynél kezdeményezték az államháztartásból származó támogatás folyósításának felfüggesztését, és másik kettőnél is kilátásba helyezték a költségvetési támogatás felfüggesztésének kezdeményezését.

Tovább folytatódott az agrárszakképzés hiányosságainak feltárása: újabb 100 intézményről derült ki, hogy szabálytalanul működött - képünk illusztráció

A fenntartó Agrárminisztérium is reagált az agrárszakképzés ellenőrzésekor kiderült súlyos szabálytalanságokra

Az ÁSZ akkori megállapításaira reagálva az Agrárminisztérium közleményben jelentette be, hogy mint az intézmények fenntartója felszólította az iskolákat a szabálytalanságok azonnali felszámolására. Ezzel egy időben megkezdte az intézményrendszer teljes átalakítását, miután elkészült az agrárszakképzési stratégia. A kialakítandó agrárszakképzési centrum a törvényes, átlátható működés érdekében egységesen felügyeli majd a gazdálkodást - közölte a szaktárca. Arról ebben a cikkünkben írtunk 2019. novemberében, hogy súlyos szabálytalanságokat találtak 8 agrárszakképző iskola ellenőrzésénél.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás