Összesen 28 kukorica hibridet vizsgáltak az idei kukorica posztregisztrációs fajtakísérletében. A kísérlet idén sem vallott kudarcot, kiváló fajtasort állítottak össze a szervezők, amellyel a jövő évi kukoricatermést szeretnék tovább növelni.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségével tízedik alkalommal szervezték meg a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket, amelyet a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végzett el és értékelt. A kísérletek szakmai felügyeletét ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács biztosította. A Vetőmag Szövetség információi szerint a kísérlet célja továbbra is ugyanaz, hogy objektív eredmények birtokában a felhasználók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak.

2016-ban a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó 28 hibridet vizsgáltak. A termesztésben kis hányadot képviselő silókukorica hibridek nem kerültek be a kísérletbe. A fajtakiválasztás egyik pillére volt, hogy a 2016-ban újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték őket a kísérletbe. A fennmaradó fajtaszámot az előző évek posztregisztrációs kísérleteiben legjobban szereplő hibridekkel töltötték fel.

Az idei fajtakísérletben újonnan regisztrált fajták is részt vehettek
 

2010 óta a nemesítő házak olyan hibrideket is indíthatnak, melyek hazai elismerésben nem részesültek, de az EU listán szerepelnek. A kísérlet eredményei szerint a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítani a 2016-os esztendőre.

Az idei évben változatos területi elosztásban összesen 11 helyszínen zajlottak a kísérletek. Így a nagy kukoricatermő vidékekek - Debrecen, Mezőhegyes, Iregszemcse, Kaposvár, Tordas – mellett megjelentek az általában kisebb hozamokat eredményező térségek is, mint a Dél-Alföld. A FAO 500-as éréscsoportba tartozó hibrideket az idei évben mindegyik helyszínen kísérletbe állították. Az előző évhez hasonlóan idén is a 11 helyből 3 helyen - Debrecenben, Székkutason, Tordason volt vízleadás mérési sorozat, mellyel a termésmennyiség mellett a másik nagyon fontos tulajdonság, a tenyészidő is ellenőrizhetővé válik, valamint az egyes fajták vízleadási dinamizmusa is jobban megismerhető a termelők számára.

Amennyiben érdekli a fajtakísérlet végeredménye, kattintson IDE és olvassa el a részletes elemzést!

Forrás: Vetőmag Szövetség sajtóközlemény

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás