A méhészek évről-évre optimistán kezdik meg a szezont egy kiemelkedő szezon reményében. Az idei év is így indult, azonban a fagyos-esős tavasz vége ismét rossz irányba mozdította el a méztermést.

Hazánkban mintegy 20 ezer méhész dolgozik mintegy 1,2 millió méhcsaláddal. A méhek számával nincsen gond. Évről-évre emelkedik a szorgos beporzók mennyisége. Sőt, az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legnagyobb a méhsűrűség (12,81 méhcsalád/négyzetkilométer).

Idén sem lett kiemelkedő a méztermés a méhészek legnagyobb bánatára
 

A méhek számával azonban nem egyenesen arányos a megtermelt méz mennyisége. Ez azonban nem a méhek számlájára írható hiba. Sokkal inkább az időjárás okolható az idei, felemás szezonért is. Az akác, valamint a selyemkóró és a hárs is rosszul mézelt idén a tavasz végi fagyoknak köszönhetően, így most is elmaradt a várt kiemelkedő méztermés.

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint a sok éve tartó problémák miatt indult el ismét a 2016-tól 2019-ig tartó Magyar Méhészeti Nemzeti Program. Emellett az uniótól is több támogatást kapnak majd a méhészek, ugyanis az eddigi 32 millió eurós keretösszeget 36 millió euróra emelték.

A hazai méhészek biztosan élni fognak az emelt összegű támogatás lehetőségével, ugyanis 2013-2016 között a Magyar Méhészeti Nemzeti Programból származó, évenkénti 4,6 millió eurót szinte száz százalékban kihasználták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás