Az új évben is folytatódik a NÉBIH hamisított mézek elleni harca. Folyamatos hatósági vizsgálatokat végeznek a boltok polcain lévő mézekkel kapcsolatban és ha egy mézről kiderül, hogy hamis, azonnal kivonják a forgalomból. A vizsgálatok hatásosnak bizonyultak, egy újabb, hamisított mézet sikerült levenni a boltok polcairól.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az éves mintavételi terv alapján a kereskedelemben kapható mézeket – más élelmiszerekhez hasonlóan – minden évben rendszeresen vizsgálja. Emellett kiemelt célellenőrzések, szúrópróbaszerű hatósági mintavételezések, illetve közérdekű bejelentés alapján végzett kivizsgálások is történnek. A múlt év második felében egy uniós projekt, majd közérdekű bejelentések, valamint célellenőrzés formájában is kiemelt figyelmet kapott a mézellenőrzés. Ennek során 168 mintát vettek nemcsak a kiskereskedelemben, hanem mézkiszerelő üzemek telephelyein is.

Idén sem áll le a magyar mézek védelméért indított harc
 

A kereskedelemben nagyobb mennyiségben forgalmazott mézek érthető módon nagyobb eséllyel kerülhetnek be az országos vizsgálatba, mint azok, amelyek kevesebb üzlet polcain találhatók meg. A hatósági minták jelentős része a nagyobb kapacitású méztermelők, az országosan forgalmazó vállalkozások termékeiből kerül ki. Így a Klenáncz Méhészet termékeiből vett minták aránya már 2015 második felében is az országosan mintázott termékekhez viszonyítva 18,5 százalék volt. Ezek között – az eddigi eredmények alapján – voltak kivétel nélkül természetes méznek bizonyuló magyarországi mézek, ezekkel találkozhatnak is a vásárlók a kereskedelemben. Az EU-s, illetve unión kívüli feliratú keverékmézek között az ellenőrök találtak hamisítottat is, a forgalmazásukat haladéktalanul megtiltották. Volt közöttük természetes méz is, amely jogszerűen forgalmazható, a sütő-főző méz viszont méz megnevezéssel nem hozható forgalomba.

A Nébih emlékeztetett: tavaly decemberben a Földművelésügyi Minisztériummal együtt felhívta a forgalmazók figyelmét, az „EU és EU-n kívüli” jelölésű mézkeverékeket kizárólag abban az esetben hagyják az üzletek polcain, ha teljesen biztosak az eredetükben és abban, hogy a termékek nem tartalmaznak mesterségesen hozzáadott anyagokat.

Emellett a hatóság azokat a méztételeket, amelyek az új vizsgálati módszer, az NMR (mágneses magrezonancia) alapján nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv előírásainak, azonnali hatállyal kivonta a forgalomból. A mézmintavételek és -vizsgálatok 2016-ban is folytatódnak.

Forrás: mno.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás