Hirdetés
Traktoros Forma-1
Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasági megfelelőjeként jellemzett Traktorhúzó Európa Kupa sorozat hazai fordulójára nem kell már sokat várni. Ennek pedig az ország keleti részén élők örülhetnek.
Előbb július 27-én kerül megrendezésre a Hungaroringen a Forma-1-es Magyar Nagydíj, majd nem egészen 3 hét múlva a traktorhúzó verseny is. A III. Hajdúsági Expo keretében, augusztus 14-19-ig, Hajdúböszörményben drukkolhatunk a gépek erőfitogtatásának. Bár magyar színekben nem indul senki, a közönség számára nem okoz majd gondot kedvence(ke)t választani. Új fejlemény, hogy a traktorhúzás népszerűsítését vállaló Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesületet az Európai Traktorhúzó Szövetség (ETPC) tavasszal a szövetség tagjává választotta. Így a Magyar Traktorhúzó Szövetség első számú képviselője a szervezetben.
Ilyen csodajárgányokkal találkozhat Fotó: haon.huA versenyben több európai ország is képviselteti magát versenytraktorokkal. Ők az úgynevezett Super Stock és a Modified elnevezésű kategóriában „állnak majd rajthoz”. A verseny egy 120x30 méteres speciális agyagpályán történik majd. A traktorokba repülőgép-turbinákat, helikoptermotorokat is beépítenek.
Hirdetés
Az érdeklődők a traktorkarneválnak is szemtanúi lesznek. Ennek keretében traktorok, mezőgazdasági gépek, bulikamionok, házi készítésű járművek is felvonulnak majd Hajdúböszörményben.
Forrás: MTITémák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés