Hirdetés
Triciklire hajaz az új csodatraktor
Háromkerekű triciklit, azaz trájkot már mindenki láthatott. Három kerekű autó is létezik, ezt is megemésztettük valahogy, de a három kerekű traktor még minden jóérzésű gépszerető pupilláit kitágítja.
A Ploeger gépgyártó cég állt elő ezzel a forradalmi, nem is tudjuk, minek nevezzük ötlettel. Az AT4103-as erőgép - a gyártó szerint - tökéletesen irányítható a három kerék ellenére is. A traktort összkerékkormányzással látták el, valamint - a hírek szerint - a súlyelosztása is több lett, mint ideális.
Persze nem feltétlenül a talajmunkákban fog jeleskedni, de tervezői nem is erre a célra gyártották. Elsősorban nagyobb távolságokba történő út során lesz a gazdálkodók segítségére és a vontatás (trágyaszórók, tartálykocsik) lesz a fő erőssége.
Hirdetés
Bizarr látványt nyújt a három kerekű traktor (Fotó: agriland.ie)Erőssége a rendkívül szűk fordulókör lesz, valamint az óriási tengelytáv okozta stabilitás is a gép előnyére válhat. Bővebb technikai információk még nincsenek az AT4103-ról, ugyanis hivatalosan majd csak a novemberi Agritechnica kiállításon fogják bemutatni a nagyközönségnek.
Volt már egyébként háromkerekű gép a mezőgazdaság világában, gondoljunk csak vissza a Vervaet gyártó háromkerekű Hydro-Trike elnevezésű gépére. Arra a mezőgazdasági gépre is furcsán néztek először a gazdák és mégis az akkori gépparkok teljes értékű tagjává vált. Ez várható a Ploeger gépével kapcsolatosan is.
A Ploeger cégről egyébként sokan még nem is hallottak, pedig Franciaországban, Hollandiában, Angliában, sőt, még Amerikában is vannak gyárai. Egyébként a Ploeger egy leányvállalat, anyacége a Ploeger Oxbo Group cégcsoport, amely betakarításhoz gyárt speciális gépeket.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés