A világ méztermésének majdnem az egyharmada, mintegy 550 ezer tonna fogy évente az Európai Unióban. Azonban az uniós méhészek ennek csak a felét tudják előállítani, a többit más régiókból szerzik be – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. A magyar termelők a megtermelt méz kétharmadát külföldön adják el, míg az egyharmadát a helyi fogyasztók veszik meg. Az európai fogyasztók pedig szívesebben választják a harmadik országból érkező mézeket. 

A méhészelnök szerint ez azt jelenti, hogy míg 10 évvel ezelőtt egy magyar méhész 2,4 eurót kapott egy kilónyi virágmézért, ez mára 1,7 euróra csökkent. Amennyiben ez így folytatódik, az európai méhészeti ágazat tovább zsugorodik majd, miközben a kívülről érkező mézek mennyisége nő. Bross Péter megjegyezte azt is, hogy az import méz 80 százaléka mindössze 4 országból jön. Évente 85 ezer tonna Kínából, 45 ezer tonna Ukrajnából, 25 ezer tonna Argentínából és 20 ezer tonna Mexikóból érkezik.

Az OMME elnöke szerint csökken a méz ára, és rengeteg kínai termék árasztotta el az európai piacot

A kínai mézszabályok sokkal megengedőbbek, mégis bejöhet Európába a termék

Hozzátette, hogy az olcsó kínai méz uralja a piacot: 85 ezer tonna jött be belőle az elmúlt évben, és ennek is 11 százalékkal csökkent az ára. Ilyen kevés pénzért európai méhész nem tud mézet előállítani - hangoztatta. Az elnök kitért arra is: a kínai szabályozás nem tiltja, hogy a mézhez hozzáadjanak vagy abból elvegyenek valamit, ezért ők akár gyantaszűrhetik is a mézet. Ezzel pedig eltüntetik a méz azonosíthatóságát adó összetevőket, a virágport, a szermaradványokat és egyéb, a méz meghatározására alkalmas elemeket. Ez Európában tilos, a kínai méz mégis bejöhet - mondta. Bross Péter beszélt arról is, hogy a magyar méhészek az idén méhcsaládonként 500 forint jövedelempótló támogatást igényelhettek, jövőre ez 1000 forintra emelkedik.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás