Zalaegerszegen kezdetét vette a vetési varjak fészkeinek megsemmisítése. A fészkek eltávolítását először a Dísz téren, a Kossuth utcán és a szalagház mögött álló fákon kezdték, a következő hónapokban pedig január végéig folytatják a munkát a szakemberek. A célja, hogy azokon a helyeken, ahol a vetési varjak jelenléte a lakossággal túlzott konfliktust okozott megszüntessék a fészekcsoportokat. A munkák január végéig tartanak.

A részletekről a városi polgármesteri hivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási szakreferense adott tájékoztatást. Székely Róbert elmondta, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai felmérték a varjúkolóniákat a Zala megyei városban. E szerint 15 telepben közel 300 fészek található. A rovarokat, apróbb rágcsálókat, sáskákat,  puhatestűeket is fogyasztó, és ezzel a mezőgazdasági területeken az ember számára is hasznosan ténykedő madár védelem alatt áll, eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint - írta a Zaol.

Túl sok a konfliktus, ezért elpusztítják a varjak fészkeit Zalaegerszegen - képünk illusztráció

Ezeken a helyeken távolítják el a varjak fészkét

A környezetvédelmi hatóság engedélye alapján augusztus közepétől fél éven át lehet eltávolítani a fészkeiket. Az első ütemet követően a további fészkek eltávolítása – faápolással egybekötve – lombhullás után, várhatóan novembertől kezdődik. Ekkor a Deák téren, a Zrínyi úton, a Landorhegyen intézmények közelében lévő varjúfészkek kerülnek sorra. A város több részén – ahol kevésbé zavaró a jelenlétük az ember számára – háborítatlanul élhetnek a madarak.

A célja, hogy azokon a helyeken, ahol a vetési varjak jelenléte a lakossággal konfliktust okozott - hanghatás, környezetszennyezés, ürülék - megszüntessék a fészekcsoportokat. A madarakat olyan helyre szeretnék átköltöztetni, ahol ilyen gondok nem keletkeznek. Az első fészekkolónia a Zalaegerszegi Kórház rendelőintézet mellett volt a Zrínyi úton, ahol korábban már igyekeztek fészkeket eltávolítani. Több helyen megjelentek azóta a város különböző pontjain a kolóniák, ezért a munka folyamatosan zajlik, aminek eredményeképpen a madarak újra a természetes élőhelyüknek számító vidéki területek felé szorulnak majd ki.

A munka ütemezéséről és a részletekről Székely Róbert nyilatkozott, amit itt lehet megnézni:

A varjúfészkek eltávolítása

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás