A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése folyamatosan óriási népszerűségnek örvend, az első vizsgázók pedig március elején vehették át a bizonyítványaikat. A következő képzés kibővített tematikával indul a Békés vármegyei Szarvason, sőt, további új képzési helyszínekről is folynak már a tárgyalások. Fontos újdonságot jelent, hogy a jövőben bővülni fog a képzési struktúra, a következő növényvédelmi drónpilótaképzés már egy speciális műveleti kategóriára vonatkozó képzéssel fog indulni.

A MATE közleménye szerint a bővítésre azért van szükség, mert egy új jogi szabályozás bemeneti feltételként kötelezően előírja a pilóta nélküli légijármű-irányító igazolvány megszerzését előkészítő tanfolyamon való részvételt. A növényvédelmi drónpilótaképzésre ennek sikeres teljesítését követően lehet jelentkezni abban az esetben, ha az igazolványon kívül a zöldkönyv, az érettségi bizonyítvány vagy a megfelelő középfokú végzettség is rendelkezésre áll.

Új jogszabály teszi kötelezővé a drónpilótaképzés elvégzését, Szarvason is tanulható a tudás

A növényvédelmi drónpilótaképzés tematikája:

  • növényvédelmi drónhoz kötődő alapismeretekre,
  • agrometeorológiára,
  • növényvédelmi információkra, valamint
  • jogszabályi, üzleti és műszaki ismeretekre fókuszál,
  • emellett pedig a bizonyítvány megszerzéséhez repülési gyakorlat is szükséges.

A résztvevők továbbá intenzív térinformatikai képzést is kapnak annak érdekében, hogy a monitoring drónokkal kapott adatokat a mezőgazdaságban és egyéb területeken is önállóan fel tudják használni.

https://www.youtube.com/watch?v=-z6SRiQwU-Y
A növényvédelmi drónpilótaképzés Szarvason

A növényvédelem mellett számos egyéb, fontos területet is érint

Napjainkban a drónok szerepe vitathatatlan; mezőgazdasági, építőipari, biztonságtechnikai, valamint rend- és polgárvédelmi felhasználásuk egyaránt kiemelt fontosságú, ezért a képzésen szerezhető tudás piaci értéke is rendkívüli - írták. A MATE Szent István Biztonságkutató Központja által koordinált együttműködés révén a dél-alföldi régióban a 2023-as évtől vált elérhetővé a képzés, amelyen mindenre kiterjedő elméleti és gyakorlati tudás sajátítható el a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő technológiájáról - közölték.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás