Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy uniós támogatással megvalósult programban. A felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatóságának közleménye szerint az SZTE kutatói a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Soproni Egyetem szakembereivel együttműködve hoztak létre tematikus kutatói hálózatot, amely a nyersanyag-gazdálkodást, elsősorban másodnyersanyagok - hulladékok és maradékanyagok - hasznosításának lehetőségeit vizsgálta. Céljuk környezetipari és energetikai alkalmazások kifejlesztése volt.

A szennyvizek kezelésében fontosak a membrántechnológiai, szűrési eljárások. A projekt során az SZTE munkatársai kombinált megközelítéseket dolgoztak ki a szűrési eljárások hatékonyságának növelésére. Ezen kívül nanotechnológiai megoldásokkal olyan öntisztuló membránokat fejlesztettek ki, melyek eltömődése jelentősen visszaszorítható. Megvizsgálták a szennyvíziszapok energetikai, illetve mezőgazdasági hasznosításának lehetőségeit is. Kimutatták, hogy a komposztált szennyvíziszap talajjavító készítményként alkalmazható.

Új megoldásokat dolgoztak ki a szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy uniós támogatással megvalósult programban - képünk illusztráció

A vizek, szennyvizek egyre több gyógyszerhatóanyagot tartalmaznak. Ezek lebontására fénnyel katalizált nanokompozitokat fejlesztettek, illetve erre a célra használható mikrobákat izoláltak.

Olajszennyezés, élelmiszeripari hulladék, biomassza

Az olajszennyeződések folyamatosan megjelenő szennyeződések, amelyek akár évtizedekig terhelhetik a környezetet és a talajvizet. A kutatók valós ipari igényeknek megfelelően dolgoztak ki olyan biotechnológiai eljárásokat, amelyek segítségével ezek az ártalmas anyagok lebonthatók. Bizonyították, hogy az eljárás zsíros élelmiszeripari hulladékok lebontására is alkalmas. A talajvíz oxigénmentes körülmények között való tisztítása esetén annak a lehetőségét vizsgálták, hogy a kármentesítés összekapcsolható-e energiatermelési folyamatokkal. Bizonyították azt is, hogy számos új biomassza típus, növényi maradvány felhasználható biogáztermelésre. Ezzel is csökkentve az ilyen növényi maradványokból képződő szén-dioxid mennyiségét, valamint kiváltva a fosszilis eredetű energiahordozók használatát - írták.

Szennyvízkezelésben is jeleskedik a szegedi felsőoktatási intézmény

A tiszta víz és alapvető köztisztaság (SDG 6) listán szereplő 330 intézményből az SZTE a 101-200. helyen végzett. Ez a hazai intézmények tekintetében holtversenyes első helyezést jelent. A lista összeállításánál figyelembe vették az egyetem vízfelhasználását, szennyvízkezelési gyakorlatát, a megjelenő víztakarékos megoldásokat, a felelős vízhasználatot ösztönző oktatási tevékenységet - írta az SZTE weboldala.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás