Már csak néhány hétig, 2020. március 31-ig nyújthatóak be előpályázatok az ICRAD program támogatásával megvalósuló kutatási projektekre. A transznacionális együttműködési és kutatási projektekhez finanszírozást nyújtó program leginkább az állatokat érintő járványügyi veszélyekre fókuszál. Ennek jegyében kiemelten támogatja a diagnosztikai eljárások és az új vakcinák fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket.

A programról annak magyarországi koordinátora, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal számolt be. Az International Coordination of Research on Infectious Animal Diseases (ICRAD – Támogatási megállapodás száma: 862605) elnevezésű új ERA-Net program célja a transznacionális együttműködési és kutatási projektek támogatása az állatok egészségének védelme és közvetve az állatok jólétének javítása érdekében. Az ICRAD program a Horizont 2020 részeként valósul meg, a kutatási projekteket az EU és az ICRAD konzorciumi partnerek közösen finanszírozzák. A program elsődlegesen a kulcsfontosságú járványügyi és (újra) előkerülő veszélyekre összpontosít. A célja az új vakcinák, illetve a diagnosztikai eljárások fejlesztésére irányuló kutatási projektek támogatása.

Az ICRAD program előpályázatát 2020. március 31-ig lehet beadni - képünk illusztráció

A programhoz kapcsolódó pályázati felhívás 2020. január 31-én jelent meg, melynek részletei az ICRAD honlapján tekinthetők meg.

A pályázat főbb feltételei és a tudnivalók:

  • Az ICRAD program kizárólag a transznacionális kutatási projektekhez nyújt támogatást. Ennek megfelelően a konzorciumhoz legalább 3, legfeljebb 6 résztvevő szükséges, legalább 3 különböző tagországból, vagy társult országból. Egy tagállamból legfeljebb 2 partner vehet részt ugyanazon konzorciumban.
  • Az ICRAD felhívására beadott pályázatok értékelése két lépcsőben zajlik. Először egy előpályázatot (pre-proposal) kell benyújtania a résztvevő tagországok kutatási szervezeteiből, vállalkozásaiból álló nemzetközi konzorciumnak. Amennyiben ezt, az előpályázatot a bírálók kedvezően értékelik, akkor adható be a teljes pályázati anyag (full proposal).
  • A kétlépcsős minősítési rendszerre azért van szükség, mert a pályázóknak az általános alkalmassági feltételeken kívül bizonyos nemzeti/regionális kritériumoknak is eleget kell tenniük. A pályázatok alkalmassági kritériumoknak való megfelelését nemzeti szinten értékelik, a szakmai értékelést pedig nemzetközi szinten végzik. Kedvező eredmény esetén a nyertes konzorciumok résztvevőinek a saját országukban is be kell nyújtaniuk az adott ország feltételeinek megfelelően összeállított pályázatukat. A sikeresen pályázó konzorciumok a saját finanszírozó ügynökségükkel kötnek támogatási szerződést. Magyarország esetében ez a szerv a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
  • Az előpályázatok benyújtási határideje: 2020. március 31. 14 óra.

Az ICRAD felhívás teljes szövege mellett a program honlapján elérhető a pályázat beadási felület és egy partnerkereső eszköz is.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás