Hirdetés
Új rovarölőt engedélyeztek a repcére a betiltás előtt álló szerek helyett
Hirdetés
Az új rovarölőt a méheket veszélyeztető neonikotinoid tartalmú szerek helyett lehet használniTovábbi korlátozások léptek életbe hazánkban is
Az újonnan kinevezett miniszter azt is elmondta, hogy a nemrégiben megszületett európai uniós döntés értelmében hazánkban is további korlátozásokat vezetnek be az érintett három neonikotinoid (tiametoxám, klotianidin és imidakloprid) hatóanyag felhasználására. A tagállamok többsége ugyanis megszavazta azt a brüsszeli javaslatot, amely megtiltja a szóban forgó hatóanyagok szántóföldi felhasználását. A jogszabályt ugyanakkor még nem tették közzé, a hatóanyagok felhasználása pedig zárt üvegházakban továbbra is engedélyezett marad. A döntést komoly vita előzte meg. A beporzókra gyakorolt káros hatást az elmúlt években több vizsgálat is igazolta, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) például ez év februárjában tette közzé jelentését, amely a 2013 óta megjelent kutatási eredményeket összegzi. A szervezet ebben azt közölte, hogy a tanulmányok alapján nem kizárható, hogy ezen szerek felhasználása kockázatot jelent a házi, a posz- és a vadméhek egészségére. Mi is írtunk korábban a témában itt, valamint itt, és itt is.A gyomirtókat is megvizsgálják
Hamarosan felülvizsgálják az összes, Magyarországon engedélyezett, glifozáttartalmú készítmény engedélyét. Így döntés születhet arról is, hogy indokolt-e a felhasználás korlátozása, illetve szükség van-e a vásárlásához és felhasználáshoz kapcsolódó forgalmi kategória módosítására. A glifozát egy régóta ismert gyomirtó anyag, amelyet széles körben használ a mezőgazdaság. Jelenleg ez a világon a legnagyobb arányban használt szer. Az Európai Unióban forgalomban lévő hatóanyagokat rendszerint 10 évente felülvizsgálják, így ellenőrzik, hogy az új tudományos adatok alapján is megfelelnek-e a jóváhagyási követelményeknek. Az értékelés szakaszában több környezetvédő szervezet bírálta a hatóanyag létjogosultságát, és próbált tudományos érveket felhozni a megújításának megakadályozására. Az elhúzódó és politikailag érzékeny eljárás végső szakaszában a kémiai anyagok toxikológiai besorolásáért felelős Európai Vegyi Anyag Ügynökség nem talált olyan bizonyítékot, amely szerint a glifozátot emberi egészségre károsnak kellett volna nyilvánítani. A bizottság ezután megállapította, hogy nincs tudományos akadálya annak, hogy a szer újra megkapja az engedélyt. Azonban 5 év múlva ismét felül kell vizsgálni a hatóanyag használatát. Korábban itt írtunk arról, hogy a glifozát nélküli gazdálkodás sok milliárd dolláros károkat okozna.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés