Május 28-án megjelent a „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című felhívás, amelyben vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet. A felhívás keretösszege 50 milliárd forint. Az érintettek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett, legfeljebb 300 millió forintra pályázhatnak. Támogathatók a közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, így forgalomtechnikai eszközök beszerzése és kerékpáros, illetve gyalogátkelőhelyek kialakítása is.

A pályázattal kapcsolatban Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a konstrukció lehetőséget biztosít önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi, helyrajzi számmal ellátott, már meglévő földutak stabilizálására, szilárd burkolatának kialakítására, valamint a szilárd burkolattal rendelkező helyi közutak felújítására és korszerűsítésére is. Támogathatók továbbá a közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, így forgalomtechnikai eszközök beszerzése és kerékpáros, illetve gyalogátkelőhelyek kialakítása is - tette hozzá a politikus.

Külterületi utak felújítására lehet pályázni egy új támogatással: június végén indul a külterületi helyi közutak fejlesztése

A támogatási kérelmek benyújtására az elektronikus kérelembenyújtási felületen lesz lehetőség. A jelenlegi tervek szerint az első benyújtási szakasz 2021. június 30-tól 2021. július 13-ig tart. A felhívás részletei a https://www.palyazat.gov.hu weboldalon ismerhetőek meg - írta az Agrárminisztérium.

A Külterületi helyi közutak fejlesztése felhívás

A VP6-7.2.1.1-21 számú felhívás célja önkormányzati tulajdonú, vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi helyi közutak fejlesztése. A fejlesztés közvetlenül járul hozzá a vidéki térségekben élők életminőségének javításához, az alapvető szolgáltatások elérhetőbbé tételéhez, illetve megteremtéséhez, a földrajzi mobilitáshoz, mindezen keresztül pedig a térség gazdaságának fellendítéséhez.

A vidékfejlesztés lényege

A vidéki térségekben az alapvető szolgáltatásokhoz, a közösségi élet feltételeihez való hozzáférés lényegesen elmarad a városias térségekétől. Az itt elhelyezkedő önkormányzatokról (zömében kistelepülések) elmondható, hogy az utóbbi évtizedekben forrás hiányában a külterületi úthálózatok fejlesztését elhalasztották, elsősorban csak kisebb állapot javításokat eszközöltek. Ezért jelentős problémává nőtte ki magát az egyes külterületi közutak jelenlegi állapota, azoknak rossz minősége, esetleges hiánya.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás