Hétfőn lezárult az egységes kérelmek beadása és mintegy 175 ezer dokumentum érkezett be a gazdáktól - szankciómentesen. A legnépszerűbb támogatási forma az AKG volt az előzetes információk szerint. A rendelkezésre álló keret kevésnek is bizonyult minden igénylés kielégítésére.

Újabb sikeres kérelem-beadási időszakon vagyunk túl, bár az eleje döcögősen indult. A nehéz kezdés oka az volt, hogy az előző évhez képest 5 nappal később lehetett elkezdeni a kérelmek beadását. Később azonban a beadási időszak meghosszabbodott, így nem lett komoly probléma a csúszásból.

Végül 175 ezer kérelem érkezett be összesen, amelyből 105 ezret a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségével adtak be a gazdálkodók. Akik beadták idejében a kérelmüket, június 15-ig szankciómentesen tehetnek javításokat, pontosításokat. Akik viszont nem tudták idejében ezt megtenni, június 17-ig beadhatják még, viszont az igényelhető támogatás munkanaponként 1 százalékkal csökken.

Sokan szeretnének részesülni az AKG támogatásból idén (Fotó: shutterstock)
 

Érdekesség, hogy az AKG programhoz kapcsolódóan érkezett be a legtöbb igénylés az egységes kérelmen belül. Sőt, olyan nagyszámú volt a számuk, hogy sok gazdálkodót nem is tudnak pozitív elbírálásban részesíteni keretkimerülés miatt.

Azonban jó híreket is kaptak a gazdálkodók: az említett forráskimerülés kompenzálására az állattartók 25, a zöldség-gyümölcstermesztők 15 milliárd forint további támogatási összeget hívhatnak le.

Újítás az idei évben, hogy az MVH előzetes ellenőrzést tart a kérelmek között és az itt előkerülő hibákról értesíti az érintett gazdákat. A felderített hibákat a gazdák június 27-ig szankciómentesen kijavíthatják, a hiányosságokat pótolhatják.

Forrás: nak.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás