Újabb frontvonal nyílt a multik és a magyar termelők között. A ketreces tojótyúktartás kérdésében nehezen közelednek az álláspontok. Egyes áruházláncok ugyanis drasztikusan csökkentették az árakat és szeretnék kiszorítani kínálatukból a ketreces tojásokat. A technológiaváltás óriási összegeket emésztene fel, ami a tojás árában is jelentkezne.

Tárgyalni szeretnének az áruházláncokkal a hazai tojástermelők, a közelmúltban ugyanis több olyan probléma merült fel, amely erősen megnehezíti a működésüket - írta meg a Magyar Nemzet. Az üzletláncok, például, olyan árakciókat indítottak, amivel letörték a felvásárlási árakat. Bár az M-es méretű tojás darabára tartósan negyven forint körül alakult, pár héttel ezelőtt az egyik áruházlánc 25 forintos akciós áron kínálta. Ez 37 százalékkal a szokásos szint alatt van. Ezt az áresést a piaci folyamatok semmiképp nem indokolták, ugyanis sem a hazai, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból.

Veszélybe kerülhet a tojástermelés (Fotó: Pixabay, pixel2013)

A 25 forintos darabonkénti ár ráadásul olyan alacsony felvásárlási szintet jelent, ami jelentősen az önköltség alatt van. Ilyen olcsón itthon nehezen lehet tojást előállítani. A termelők azt szeretnék elérni, hogy ilyen esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.

Az árazás azonban nem az egyetlen vitapont. Egyes üzletláncok nemrég támadást indítottak a ketreces tartás ellen, próbálják kiiktatni kínálatukból a ketreces tartásból származó tojást.

Itthon a ketreces tartás a legelterjedtebb, ezért a hazai ágazati szereplők összefognának azoknak az országoknak a termelőivel, ahol többségben van ez a technológia.


Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás