Mint arról már bizonyára értesültek, az agrártámogatások rendszere az idei évtől megváltozik. A támogatások jelentős részének igénybevételéhez azonban továbbra is be kell tartani a kölcsönös megfeleltetés követelményrendszerét. Ezek a szabályok többek között a környezet, a talaj és a vizek védelmére, a növény- és állategészségügyre, az élelmiszer-biztonságra és az állatjólétre vonatkoznak, beleértve a nitrát direktíva követelményeit is.

A zöldítésről szóló kézikönyv mellett a most megjelent Kölcsönös Megfeleltetés és Nitrát Gazdálkodói Kézikönyv abban nyújtanak Önöknek segítséget, hogy bemutatják a kölcsönös megfeleltetés követelményrendszerét, és annak legfontosabb változásait. 2015-ben ugyanis módosulnak a jogszabályi keretek, és átalakulnak a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai is.

A kölcsönös megfeleltetés egyik kulcsfontosságú eleme a mezőgazdasági eredetű nitrátterheléssel kapcsolatos követelmények betartása is, amelynek lényegi elemeit a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat (HMGY) fogalmazza meg. A nitrogén létfontosságú tápanyag, nagy koncentrációban azonban környezetünkre és egészségünkre egyaránt káros. Ezért a gazdálkodóknak meg kell óvniuk a talajt, valamint a felszíni és felszín alatti vizeket a mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésektől. A Nitrát Gazdálkodói Kézikönyv ezeket a környezetvédelmi előírásokat ismerteti.

A kiadvány különösen hasznos azok számára, akik újonnan nitrátérzékennyé nyilvánított területen gazdálkodnak és a rendelet alapján adatszolgáltatásra kötelezettek. A nitrátérzékeny területek lehatárolása ugyanis 2013. szeptember 1-től módosult, és az újonnan kijelölt területeken a HMGY szabályait 2014. szeptember 1-től be kell tartani.

Bízunk benne, hogy a kézikönyvek segítségül szolgálnak a gazdálkodók számára, hogy a lehető legtöbb információ birtokában, sikeresen meg tudjanak felelni a gazdaságukra vonatkozó követelményeknek. Amennyiben bármilyen kérdése merülne fel, forduljon bizalommal a falugazdászokhoz és a szaktanácsadókhoz.

A Kölcsönös Megfeleltetés Kézikönyv itt, míg a Nitrát Gazdálkodói Kézikönyv itt érhető el.

Forrás: nak.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás