Békés megyében újabb lépfene-gyanús esettel találkoztak a szakemberek. A betegségre elsősorban a kérődzők fogékonyak, de vigyázat, állatról emberre is képes terjedni a betegséget okozó baktérium! Létezik ellene hatékony vakcina, a megelőző oltáshoz pedig állami támogatás is igénybe vehető.

Az idei év csendes volt lépfene szempontjából hazánkban, egészen szeptember elejéig, amikor egy Békés megyei szarvasmarha állományban ütötte fel fejét a betegség. Sajnálatos módon ezen a héten egy újabb szarvasmarha pusztult el, szintén Békés megyében. A vizsgálatok ugyan még folynak, az eddigi adatok alapján azonban nagy az esély arra, hogy a lépfene végzett az állattal.

A lépfene elsősorban a kérődzőkre veszélyes, de átterjedhet emberre is!
 

A Nébih által kiadott közlemény szerint mind a mostani, mind a korábbi eset azért is tudható be nagy valószínűséggel a lépfenének, mert mindkét érintett állományt magas kockázati besorolású legelőn legeltették. Az érintett állományokban vágás az elmúlt időszakban nem történt, így jelen pillanatban élelmiszerlánc-biztonsági kockázat nem áll fenn.

Zoonosis – állatról emberre

A lépfene egy baktérium okozta állatbetegség. Veszélye abban rejlik, hogy képes átterjedni az állatról emberre is (zoonosis), mivel alapvetően minden emlős fogékony a megbetegedésre. Elsősorban viszont a kérődzők, így a juh, a kecske és a szarvasmarha a leginkább veszélyeztetettek.

A betegség állatról állatra közvetlenül általában nem terjed, legtöbbször legelés közben, a takarmánnyal, vagy a rosszminőségű (pl. talajvizet is tartalmazó) vízzel veszik fel a baktérium rendkívül ellenálló, spórás formáját.

A szeptember eleji fertőzés feltételezett forrásának területét a hatósági szakemberek lezárták, az állománynál megfigyelési zárlatot, forgalmi korlátozást, kötelező vakcinázást, valamint, megbetegedés esetén, a beteg állatok kötelező gyógykezelését rendelték el. A jelenleg vizsgált esetnél, a betegséget megerősítő végső laboreredmények alapján, ugyanezen intézkedésekre kerül sor.

A betegség ellen hatékony vakcina létezik, a megelőző vakcinázáshoz pedig állami támogatás is igénybe vehető. A NÉBIH emellett 2015 elején elkészítette a lépfenével fertőzött és a lépfene szempontjából magas kockázatú területek országos adatbázisát.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás