Ma van Péter-Pál napja, ezzel együtt pedig a betakarítást is egyre több helyen kezdik meg a gazdák. Szabolcsban nincs ok az aggodalomra, jó termésre számítanak a nehéz kezdés után. Heves megyében viszont padlón vannak az árak.

Péter-Pál napja közeledtével a szabolcsi gazdák is készen állnak kombájnra ülni és megkezdeni a betakarítást. A kezdet ugyan nem volt egyszerű: tavaly nyár végén és ősszel ugyanis az aszály hátráltatta az őszi vetésű növényekhez kapcsolódó talajmunkákat és magát a vetést is. Ebből adódóan a rozs sok helyen nagyon későn került a talajba. Félő volt, hogy nem fogják tudni átvészelni a telet. A tél nem hozott komoly lehűléseket, így jól teletek a növények a megyében. Egyedül egyes tritikálé táblákban tapasztaltak kifagyást a gazdák.

A tavaszi vetés szinte zavartalanul zajlott, egyedül a kevés csapadék tette próbára a gazdákat. Az elvetett magvak szépen kikeltek, fejlődnek. A lehullott csapadéknak köszönhetően vízhiányról most szó sincsen, szerencsére belvízveszélytől sem kell tartani.

1-2 hét és a búzát is vágni fogják
 

Őszi búzát 24.497 hektáron vetettek a gazdák, várhatóan 4,6 tonna/ha terméshozam mellett takarítják majd be a növényt. Tavaszi búzából mindössze 88,7 hektáros vetésterület áll rendelkezésre, itt a termésátlag 3,5 tonna/ha körül várható. Rozsból 3.788 hektárnyit vetettek, a termésátlag 2,9 tonna/ha lehet. A 20.684 hektáron termesztett tritikáléból pedig hektáronként 4 tonna termést várnak a gazdák. 3.808 hektáron vetettek őszi káposztarepcét, várhatóan 3,5 tonna/ha lehet a termésátlag. (Forrás: szon.hu)

Közben Heves megyében is közeleg a betakarítás kezdete. A gazdák már elvégezték a próbavágásokat az utak mentén és néhány egész táblán. Ezek alapján átlagos mennyiség és jó minőség várható. Az árpa betakarítását már több helyen is megkezdték, a termésmennyiség viszont igen hektikusan alakul. Van, ahol csak 2,5 tonnát sikerült betakarítani egy hektárról, viszont szebb táblákon 5,5 tonnás hozamot is regisztráltak a termelők. Árpa esetében nem kérdés, szárítani kell a termést.

A várakozások szerint a búzát nem kell majd szárítani. Az őszi búza betakarítása majd csak július 4-5-én kezdődik, 5 tonnás hozamot várnak a szakértők hektáronként.

A termés miatt nem, az árak miatt viszont annál inkább aggódnak a gazdák: a búzáért tonnánként csak 36-38 ezer forintot fizetnek a felvásárlók. A malmi búza valamivel többe, 40 ezer forintba kerül tonnánként. Az ilyen alacsony árak kisebb gazdaságok esetében még az önköltséget és a befektetett munkát sem térítik meg. (Forrás: heol.hu)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás