Az alaptámogatások előlegét a legtöbb gazda már megkapta, a zöldítés után járó hozzájárulást február közepén dömpingszerűen fizeti majd ki ügyfeleinek az MVH. Eközben érkeznek az újabb fejlesztési pályázatok is; a napokban a kertészeti felhívás jelenik meg, amit az állattenyésztési kiírások követnek majd.

Január végéig a gazdák közel 95 százaléka kapja meg az ez évre vonatkozó alaptámogatások előlegét. Szakértők szerint ekkora mértékű kifizetésre még az előző, jól bejáratott rendszerben sem volt példa. A korábbi évekkel ellentétben most nem egy összegben kapják meg a gazdák az előleget, hiszen az új agrártámogatási rendszerben a területalapú támogatások két részből tevődnek össze: az alaptámogatásból és a zöldítés után járó hozzájárulásból.

Ez utóbbi előlegét eddig 45 ezer gazdálkodónak utalta át az MVH. Számuk azért ilyen alacsony, mivel a beérkezett kérelmekben számos adminisztrációs hiba volt, és az ellenőrzések sok esetben még nem zárultak le. A zöldítés után járó támogatást dömpingszerűen februárban kezdi el kifizetni a hivatal. Ugyanekkor számíthatnak a legtöbben a termeléshez kötött és a fiatalgazda-támogatások kifizetésére is.

A támogatások előlegét már a legtöbben megkapták
 

Májusig szeretnék a legtöbb ügyfélnek kifizetni azt az összeget, amire jogosultak. Júniusban pedig már csak az igazán problémás ügyekkel foglalkozik majd az illetékes hivatal.

A vidékfejlesztési program is jól halad: az 1350 milliárd forintos keretnek eddig az egyharmadára írtak ki pályázatokat, az év végéig pedig az összes felhívás megjelenik. Erre azért is nagy szükség van, mivel a következő támogatási ciklus tervezése már elkezdődött.

Az előző év végén megjelent beruházási pályázatokat – a trágyatárolók építésére és az élelmiszeripari fejlesztésekre kiírt tendert – a néhány napon belül megjelenő kertészeti felhívások követik. Az állattenyésztést segítő beruházási pályázatok február–március környékén várhatók, míg az öntözésfejlesztést célzó felhívást vélhetően áprilisban hirdetik meg.

Forrás: magyaridok.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás