Hirdetés
Újabb pályázatot kellett felfüggeszteni
Szépen fogynak a támogatásokra szánt összegek. Jól mutatja ezt az is, hogy most egy újabb, az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások” pályázatot kellett lezárni keretkimerülés miatt.
A fentebb említett támogatás keretében a gazdálkodók erdőgazdálkodásban használt gépek, eszközök beszerzéséhez, fatermékek felkészítését szolgáló gépek beszerzéséhez, továbbá erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását vagy tárolását szolgáló fejlesztéshez tudtak támogatást igényelni.
Aki idáig nem igényelte, már ne is tegye, nem lehet már erdészeti gépek beszerzésére irányuló támogatást igényelni (Fotó: oee.hu)Szeptember 5-től azonban már nem lehet benyújtani a kérelmeket, ugyanis az eddig benyújtott kérelmek szerint kimerült a támogatásra szánt keretösszeg. Nem is csoda, egy-egy győztes pályázó akár 100 millió forintot is kaphatott. A támogatást a nyilvántartásba vett erdőgazdálkodók és a vidéki térségben székhellyel vagy telephellyel rendelkező erdészeti szolgáltató vállalkozások igényelhették meg.
Hirdetés
Aki lemaradt a támogatásról, az bánhatja, ugyanis az eszközbeszerzés mellett még a projektelőkészítéshez és -menedzsmenthez is lehetett támogatást igényelni. Ennek mértéke a közép-magyarországi régióban 40 százalék, a többi régióban 50 százalék.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés