Újra elindítják a tanyafejlesztési programot. Az elektronikus pályázati felület július 15-én nyílik meg a Herman Ottó Intézet honlapján.

Az immáron ötödször meghirdetett program idei keretösszege 1,4 milliárd forint. A programra eddig már több mint 6 milliárd forintot fordított a kormány.

A korábbiakhoz hasonlóan, a programot a tanyai gazdálkodás megújítására, a tanyák sajátos értékeinek megőrzésére és a tanyai életmód hátrányainak csökkentésére hirdetik meg. Hat alföldi megyéből, illetve Pest megye déli járásaiból lehet pályázatot benyújtani, a program 724 települést érint.

A programot teljes mértékben hazai forrásból finanszírozzák, így pályázati rendszere egyszerűbb és gyorsabb, mint az uniós pályázatoké - ismertette az államtitkár.

Az önkormányzati térségi fejlesztések keretében a villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátásához 50 millió forintos támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok, 90 százalékos támogatottság mellett.

A települési térségi programokon belül a vízminőségi vizsgálatokra 5 millió forintos támogatást lehet kérni, 100 százalékos támogatottság mellett.

A tanyaprogram fő célja a tanyai gazdálkodás megerősítése, fejlesztése
 

A tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére szolgáló pályázatok keretében kisebb értékű eszközökre - gépkocsira nem -, illetve a szolgálatokkal kapcsolatban lévő civilszervezetek támogatására, esélyegyenlőségi programok indítására, valamint mobil egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzésére is lehet pályázni.

A tanyagazdaságok fejlesztésére 400 millió forintot különítettek el. A támogatás segítségével be lehet szerezni a termékek előállításához szükséges eszközöket, gépeket, fel lehet újítani a lakó- és gazdálkodó épületeket, bővíteni lehet az állatállományt, szaporítóanyagokat vagy vagyonbiztonsági eszközöket lehet vásárolni. A támogatás felhasználható az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges eszközök beszerzésére, egyedi szennyvízkezelési, energiahatékonysági beruházásokhoz - fejtette ki az államtitkár. Az igényelhető támogatás 3 millió forint, a támogatási intenzitás 75 százalék, a fiatal gazdálkodóknál 90 százalék.

A tanyagazdaságok indításához 3 millió forintos támogatást lehet kérni 75 százalékos, a fiatal gazdálkodóknál 90 százalékos támogatottság mellett, erre 150 millió forintot szánnak.

A villamos energiával nem rendelkező tanyák esetében - ahol a villamosenergia-ellátás közösségi megoldása nem lehetséges - 10 millió forintos egyedi támogatásra lehet pályázni 100 százalékos támogatottság mellett.

Forrás: MTI, Fotó: mnvh.eu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás