Új feladatokat kapott a 2010-2014 között vidékfejlesztési, majd 2014-2018 között földművelésügyi miniszterként tevékenykedő Fazekas Sándor. A karcagi születésű jogász-politikus vizsgálja a zsebszerződések visszaszorítását célzó szabályozás eredményeit. Fazekast "A földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős” kormánybiztossá nevezték ki. A határozat két évre szól.

A HVG.hu írta meg, hogy "A földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős” kormánybiztossá nevezték ki 2 évre Fazekas Sándort, aki 2010 és 2018 között vidékfejlesztési, illetve földművelésügyi miniszter volt, előtte pedig 20 évig Karcag polgármestere. A feladata többek között az lesz, hogy vizsgálja meg és kövesse nyomon a zsebszerződések visszaszorítását célzó szabályozás hatályosulását.

Továbbá ennek érdekében:

  • elemezze a kérdés kapcsán megszületett bírósági döntéseket és hatósági határozatokat;
  • tekintse át a földügyi szabályozást, különös tekintettel a haszonélvezet, haszonbérleti jog intézményére;
  • szükség szerint fogalmazzon meg javaslatokat a termőföld védelme és a magyar gazdák érdekében.
A zsebszerződések visszaszorítását célzó szabályozás hatályosulását felügyeli Fazekas Sándor, egykori földmûvelésügyi miniszter. A kép a XI. Levendula Fesztivál megnyitóján Tihanyban készült, 2015. június 20-án. MTI Fotó: Nagy Lajos

Erről szól a határozat

A Kormány 1062/2020. (II. 26.) Korm. határozata a földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól ezen a hivatkozáson olvasható el.

  1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 12. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva dr. Fazekas Sándort 2020. február 21. napjától 2022. február 20. napjáig a földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki.
  2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében
    a) megvizsgálja és nyomon követi a zsebszerződések visszaszorítását célzó szabályozás hatályosulását, ennek érdekében elemzi a kérdés kapcsán megszületett bírósági döntéseket és hatósági határozatokat;
    b) áttekinti a földügyi szabályozást, különös tekintettel a haszonélvezet, haszonbérleti jog intézményének vizsgálatára, az érintett tárcákkal egyeztetve – szükség szerint – javaslatot tesz a szabályozás megváltoztatására;
    c) a termőföld védelme és a magyar gazdák érdekében az érintett tárcákkal egyeztetve − szükség szerint – javaslatokat fogalmaz meg.
  3. A kormánybiztos feladatai ellátása érdekében kapcsolatot tart
    a) a belügyminiszter útján az országos rendőrfőkapitánnyal;
    b) az igazságügyi miniszter útján az Országos Bírósági Hivatallal;
    c) a pénzügyminiszter útján a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal;
    d) a fővárosi és megyei kormányhivatalokkal;
    e) a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal.
  4. A Kormány felhívja a kormánybiztos tevékenységével érintett szerveket, intézményeket, hogy a kormánybiztos feladatának ellátásához szükséges adatokat, információkat bocsássák a kormánybiztos rendelkezésére.
  5. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter útján irányítja.
  6. A kormánybiztos a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (2) bekezdése szerinti díjazásra és kormányrendeletben meghatározott juttatásokra jogosult.
  7. A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnökség szervezetében működő ötfős titkárság (munkacsoport) segíti.
  8. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, és 2022. február 21-én hatályát veszti.

A zsebszerződések előzménye

A magyar parlament még 2013-ban olyan szabályozást fogadott el, amely szerint megszűnik minden olyan fennálló, határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonélvezeti jog, amelyet nem közeli hozzátartozók közötti szerződéssel alapítottak. Ezzel az volt a kormány célja, hogy megszüntessék az úgynevezett zsebszerződéseket, mielőtt – 2014. május elsején – az uniós állampolgárok földvásárlási moratóriuma megszűnik. Az Európai Bíróság ezért tavaly májusban jogsértőnek nevezte a magyar állam megoldását, amiért Magyarország a területén fekvő mezőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok haszonélvezeti jogának megszüntetésével nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeit.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás