Az elmúlt három évtized azt mutatja, hogy a rendszerváltás után a juhászat lett a megváltozott gazdasági körülmények vesztese. Ennek ellensúlyozására most komoly lépések történnek az ágazat helyzetbe hozására.

Egykor Magyarország volt a juhászati ágazat egyik legnagyobb központja, ám idővel a juhhúsfogyasztás nagyon lecsökkent. Jelenleg ez az érték alig éri el a fejenkénti évi 0,35 kilogrammot. A juhállomány jelentős része elöregedett, és nem termel. A korábbi fő termék, a gyapjú nyersgyapjúként hagyja el az országot, az ágazat pedig a jelenlegi támogatások nélkül nem maradna működőképes. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján hazánkban jelenleg 8800 körüli működő juhtenyészet van (zömében családi gazdaságok). Ezekben mintegy 1 millió 158 ezer juh tartásával foglalkoznak, ebből 805 ezer anyajuh, 78 ezer pedig kecske - számol be a NAK oldala.

Az elmúlt három évben a juh- és kecsketenyésztés egyre több figyelmet kapott, mert az állattartó termékpályák közül a kiskérődző ágazat volt korábban leginkább a hátérben. A nagyobb figyelem azért is indokolt, ugyanis jellemzően közjavakat szolgáló ágazat, gazdasági jelentősége mellett fontos társadalmi hatása van. Az állatok legeltetése a gyepek karbantartását és a biodiverzitás fenntartását is kiválóan biztosítja.

A juhászat kilépne az árnyékból a napfényre
 

A juh- és kecskeágazatnak mind a magyar termelés feltételei, mind a külpiaci körülmények lehetővé teszik, hogy hosszú távon 1 250 000 – 1 500 000 nőstény kiskérődzőt lehessen tartani. Ez 10 ezer család megélhetését tudná tartósan biztosítani. Ehhez azonban technológiai korszerűsítésre van szükség a fajtakérdések területén, az oktatásban, és a továbbképzésben is. Meg kell találni az őshonos fajták és a korszerű húshasznú, valamint tejhasznú állatok helyét, továbbá újra kell gondolni a gyapjúhasznosítás lehetőségeit.

Ezért tesz lépéseket a Kamara, Az ágazatban működő szervezetek és felsőfokú oktatási intézmények összefogásával elkészítették a kiskérődző ágazat stratégiai fejlesztési tervét, amelyet a szakminisztérium is elfogadott. Ezután megkezdték a részletek megvalósítását. A közösen kidolgozott stratégia eredményeként összefogás jött létre az ágazatban, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége, a Magyar Juh- és Kecsketej-gazdasági Közhasznú Egyesület, a Juh és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet, a Földművelésügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség, Debreceni Egyetem, a gödöllői Szent István Egyetem és az Agrárgazdasági Kutatóintézet állandó részvételével. Ezzel párhuzamosan jött létre a magyar juh- és kecskeágazat képviselete Brüsszelben a COPA / COGECA juh munkacsoportjában, így érték el a jelenleg alkalmazott direkt támogatási rendszer bevezetését.

Kidolgozásra és bevezetésre került a tenyészkos/tenyészbak beállítási támogatás, ágazati értékelő konferenciákat szerveztek. Jelenleg is több ágazati program és támogatás előkészítése folyik. Ha pedig a magyarok fogyasztási szokásait is sikerülne megváltoztatni a juh- és kecsketermékekre nézve, az nagy lökést adhat az ágazatnak.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás