Rotterdam eddig arról volt híres, hogy itt van Európa legnagyobb kikötője, sőt, a világ legnagyobb kikötője címet is csak a múlt század második felében hódította el Sanghaj és Szingapúr. Manapság azonban azzal kerül a hírekbe, hogy úszó tehenészet létesítését tervezik.

Mindeddig az urban farming kifejezés azt jelentette, hogy városi kis- vagy tetőkertekben zöldségféléket, gyümölcsöket termesztenek afféle poszthippi népek, hogy lerövidítsék az utat a termőhely és a fogyasztó között. A fuvarozás okozta környezeti terhelés csökkentése feltétlenül helyeselhető, és ebből indult ki az a csoport is, amely városi tehenészetet akar létrehozni Rotterdamban.

Az úszó farm célja, hogy lerövidítse az utat a terméktől a fogyasztókig
 

A holland kikötőbe álmodott Úszó Farm a tervek szerint jövő tavaszra elkészül és 60 tehénnek ad otthont, mégpedig akkorát, hogy mindegyikükre 15 négyzetméter jut. A tejjel a környékbelieket kívánják ellátni, de arra is készülnek az építők, hogy a mintaprojekt sajtot, vajat, joghurtot is készítsen.

Az ötlet akkor született, amikor a Sandy hurrikán lecsapott New Yorkra, és a lakosság hirtelen rádöbbent, milyen hamar kifogyhatnak az élelemből – mondta Peter van Wingerden, az úszó szerkezeteket fejlesztő Beladon nevű cég igazgatója, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a jövőben önellátó úszó városok létesülhetnek a partok mentén.

Nem a technológia jelenti a kihívást, mivel mindennel rendelkezünk, ami egy ilyen létesítményhez kell – mondja van Wingerden, hozzáfűzve, hogy a gondolkodásmódot megváltoztatni sokkal nehezebb, hogy ne a fogyasztóktól távol termeljék meg az élelemnek valót.

Forrás, fotó: blog.syngenta.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás