Drasztikusan csökkent a tej termelői ára és senki nem tudja, meddig tarthat a csökkenés. Ezért a gazdák pár héten belül demonstrációra készülnek, ha addig nem rendeződik a helyzet.

A literenkénti 80 forintos termelői ár a tavalyi 100-110 forinthoz képest igen alacsonynak mondható, de a legnagyobb probléma az, hogy nem lehet tudni, meddig tart a csökkenés.

A termelők másik problémája, hogy a felvásárlók egyre többször nem veszik át a magyar tejet, helyette inkább a külföldi terméket részesítik előnyben és azt terjesztik a hazai boltok polcain, pedig árban sok esetben nincs is különbség például a szlovák és a magyar tej között.

Van olyan gazda, aki a tej kiöntésén gondolkodik...
 

Szakértők szerint az idén beszüntetett tejkvóta-rendszer is nagy hatással van az árak drasztikus csökkenésére, mivel jóformán semmi nem szabályozza azt, hogy ki mennyi tejet termelhet, így bárki bármennyi tejet kínálhat a piacon, ezzel lenyomva az árakat.

Megoldásként bizonyos mennyiségű tej kivonását indítványoznák szakértők. A piacról kivont tejet vajnak dolgoznák fel, és annak keresnének piacot. Egy másik alternatíva, hogy csökkentsék a fogyasztói tej áfáját 18 százalékról 5 százalékra, továbbá a közétkeztetésben csak magyar tejet használjanak fel.

Amennyiben a tej-terméktanács kérései nem teljesülnek és más megoldást sem találnak, úgy az érintett termelők demonstrációt szervezhetnek.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás