Hirdetés
Úttörő újdonság a magyar oktatásban: kvantumbiológia kerül a tanulmányok közé
Világszinten úttörő szerepet vállal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a kvantumbiológia egyetemi oktatásba és kutatásba történő integrálásában - hangzott el a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat programján. A most formálódó új tudományterület hétköznapi gondolkodással szinte felfoghatatlan lehetőségeket tartogat, többek között az eddig rejtett élettani folyamatok megértése, a betegségek okainak feltárása és az egészséges élelmiszerek előállítása terén.
„Az elkövetkező évtized egyik legjobban fejlődő tudományterülete kétségtelenül a kvantumbiológia lesz, holott jelen pillanatban ez a kifejezés külön még nem is szerepel az egyik legnagyobb internetes lexikonban, a Wikipedián. Az elmúlt években azonban a korábbi kvantumfizikai és -kémiai alapokra építve olyan felfedezések és a szubatomi részecskéket vizsgálni képes műszerek láttak napvilágot, amelyek egyre inkább megerősítették ennek az új tudományterületnek a létjogosultságát” – közölte Dr. Helyes Lajos egyetemi tanár a MATE és a QUB8 szervezet világelsőnek számító kvantumbiológia workshopján.

Élővilág és mezőgazdaság
Mára például egyértelművé vált, hogy bár az élet rendkívül sokszínű, minden élő szervezetben ugyanolyan kvantumjelenségek zajlanak, melyek nélkül az élővilág fennmaradása elképzelhetetlen. Amint tehát a kutatók előtt egyre több információ tárul fel ezekről a sejtekben zajló folyamatokról és az azokat befolyásoló körülményekről, forradalmi változásokra számíthatunk a mindennapokban is.
Hirdetés
A kvantumbiológiai ismeretek bővüléséhez kulcsfontosságú lehet az élsportolók szervezetének részletes vizsgálata is, hiszen a látást, az idegi vezetést, az izomösszehúzódásokat, a mozgások anyagcserefolyamatait, a fájdalmat és a tapintást mind kvantumos folyamatok sokasága befolyásolja. Így ezek vizsgálatával rendkívül sok új információra tehetünk szert az emberi szervezet működéséről és teljesítőképességének határairól.
Végső soron pedig akár azt is meg lehet majd fogalmazni, hogy mit is jelent pontosan az élet - írták.
A MATE számára azért is különösen fontos ez az új terület, mert a kvantumbiológiai ismeretek birtokában forradalmian átalakulhat a növénytermesztés, az állattenyésztés és az élelmiszeripar, ahol a mesterséges beavatkozások helyett a természet rendje által szabályozott folyamatok kerülnek majd előtérbe. Az összetett matematikai, fizikai, kémiai és biológiai ismereteket igénylő kutatások népszerűsítése és előmozdítása érdekében az Egyetem Kvantumbiológia tantárgyat indít a PhD-hallgatóinak.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés