15 évvel ezelőtt még nem lőttek ki a vadászok hazánk területén egy darab aranysakált sem, mára azonban évente akár 2 ezer példány is puskavégre kerülhet. Jellemzően a déli megyékben telepedett le a – népies nevén – toportyán, amely a vadgazdáknak az utóbbi időben komoly fejtörést okoz.

Veszélyben a nagyvadak Magyarországon és ez most nem túlzás. A déli megyékben ugyanis jelentősen elszaporodott az aranysakál, ami jellemzően a hazai nagyvadak szaporulatával táplálkozik. Találkoztak már a vadászok toportyán által elejtett dámborjúval, gímszarvasborjúval, őzgidával, vadmalaccal, de vemhes szarvastehenet is zsákmányoltak már a ragadozók.

Az aranysakál hazánk déli részét már kezdi uralma alá vonni
 

Ha forintra akarjuk kivetíteni a toportyán által okozott károkat, akkor igen nagy összeget fogunk kapni. A dám- és gímszarvasborjú százezer, az őzgida és a vadmalac pedig ötvenezer forintot ér a vadgazdálkodási törvényben leírtak szerint. Ez azt jelenti, hogy az aranysakál éves szinten több milliárdos kárt okoz a hazai vadgazdálkodásnak.

De nem csak a vadgazdákat érinti az aranysakál kártétele. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetsége számolt be arról, hogy a 8 ezer juhtenyésztő állományának mintegy harmadát veszélyeztetik a sakálok. Évente tízezer bárányt ragadnak el, ami nagyságrendileg 200 ezer forintos kárt jelent a gazdáknak.

Jutalom jár az aranysakál elejtéséért

Mivel hazánkban nincsen természetes ellensége az aranysakálnak, így a vadászok feladata az állomány gyérítése. Már tilalmi időszak sincsen a vadászatára, egész évben lőhető a dúvad. Sőt, jutalom is jár a toportyánt elejtő vadásznak. Egy példány kilövése után 15 darab sörétes, vagy 3 darab golyós lőszer üti a vadász markát. Csak összehasonlításképp: jelenleg a róka elejtésért huszonöt sörétes vagy öt golyós lőszer jár. A somogyi erdőgazdálkodási területeken azonban a róka után járó jutalom dupláját adják az aranysakált elejtő vadásznak!

Somogyban egyébként már tart a bő egy hetes gyérítési program. A legjobban teljesítő vadászok és vadásztársaságok értékes díjakban részesülnek: az nyer, aki a legtöbb aranysakált, rókát, borzot és vetési varjút hozza terítékre.

Forrás: magyarhirlap.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás