Egyre több helyről hallani arról a riasztó hírről, hogy megnövekedett a szalmonellával fertőzött csirkék száma Magyarországon, a korábbi 70 %-ról 80 %-ra nőtt ez az arány. Ráadásul, míg eddig 2 perc hevítési idő alatt elpusztult a kórokozó, mára ez az idő már 3 percre nőtt.

EU szabályozása

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a szalmonella egy gram negatív, pálcikaalakú baktérium, amely hasmenéses megbetegedést okoz az emberben. Azzal viszont talán kevesebben vannak tisztában, hogy az Európai Unió miként szabályozza ennek a baktériumnak az előfordulási lehetőségét. Mivel a szalmonellának mintegy 2000-2300 típusa ismert, a szabályozáshoz ki kellett választania az Európai Unió illetékes szakértőinek azt a néhány típust, amely esetében teljes intoleranciát rendel el.

Szalmonella baktérium

Ezt a rendelkezést azonban módosítani kellett, mert veszélyeztette az EU teljes csirkeállományának kereskedését, azaz eltűnhettek volna a boltokból a szárnyasok, ha teljesen kiírtják belőlük ezeket a béllakó baktériumokat. Ezért kiválasztották a két legveszélyesebb fajtát, és csak arra rendeltek el tiltást. Ezek a fajták okozzák egyébként a megbetegedések 90-95 %-át. A jó hír az, hogy a magyarországi baromfiállomány 99 %-a mentes ezektől a baktériumoktól!

Miért terjedt el a rémhír?

Pontatlanságról van szó, hiszen az EU nem fogalmaz elég pontosan a félkész hústermékek esetében. Ezeknél a termékeknél valóban be kell tartani a minimum 2 perces és 70 fok fölötti hevítési időt ahhoz, hogy százszázalékosan eltűnhessenek a fertőző baktériumok.

Tehát szakértők szerint aggodalomra semmi okunk, továbbra sem kell félnünk a magyar csirkék fogyasztásától.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás