Általában véve nem változott a gyümölcsök ára a Budapesti nagybani Piacon, persze így is voltak termékek, amelyek árai kiugróan csökkentek, vagy növekedtek. A spanyol import Navel narancs 12 százalékkal lett drágább, míg a görög szamóca (eper) 14 százalékkal került kevesebbe.

Alma ára: a Franciaországból és az Olaszországból hozott Granny Smith alma darabja 80 forintba került, az osztrák és az olasz Idared kilója 220, a lengyel idared pedig 200 forintos áron volt kapható. Az Olaszországból importált Starking darabját 155 forintért kínálták, az olasz Golden 210, az osztrák pedig 220 forintért lehetett a vásárlóké, míg az olasz import Pink lady fajtájú alma darabja 180 forintba került.

Körte ára: az olasz Alexander körte kilóját 508, Dél-afrikai társát 560 forintért kínálták a kereskedők. Az olasz import Fétel apát körte kilója 515 forintba került, darabját 170 forintért vásárolhatták meg a vevők. Az Argentínából behozott Vilmoskörte ára 532 forint volt kilónként.

Kajszi ára, őszibarack ára: a spanyol import, nem jelölt kajszibarackot 2000 forintos áron lehetett megvásárolni, míg a szintén Spanyolországból származó, nem jelölt őszibarack kilónkénti ára 1500 forint volt.

Nektarin ára: a nem jelölt fajtájú, spanyol származású Nektarin 1125 forintért lehetett a vásárlóké.

Szamóca (eper) ára: a görög szamóca 806 forintos áron volt kapható.

Mandula ára, mogyoró ára, földimogyoró ára: az amerikai mandula kilóját 3600 forintért adták, míg a Törökországból importált mogyoróért 3350 forintot kértek el a kereskedők. A kínai földimogyoró továbbra is 800 forintba került.

Csemegeszőlő ára: a chilei fehér csemegeszőlő 1030, míg a szintén chilei importból származó piros csemegeszőlőt 938 forintos kilónkénti áron lehetett megvenni.

Citrom ára, zöldcitrom ára: a spanyol citromot 380 forintért adták, míg a brazil zöldcitrom 700, a chilei testvére pedig 1000 forintba került.

Mandarin ára, narancs ára, grapefruit ára: a spanyol mandarin 354, a szintén spanyol Navel narancs 320, a görög Valencia late 246, a spanyol testvére pedig 320 forintért lehetett a vásárlóké. A Törökországból származó grapefruit 366 forintba került kilónként.

Kivi ára: az olasz kivi kilója 425 forintba került, darabját 60 forintért adták.

Banán ára: az ecuadori banán kilónként 370 forintos áron volt kapható.

Mák ára: a cseh mák továbbra is 800 forintba került.

Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás