Évek óta érezzük és tapasztaljuk, hogy egyre forróbbak és szárazabbak a nyarak itthon. A klíma-előrejelzések szerint ez csak fokozódni fog, és a 21. század második felére jelentős változás várható az éghajlati övek elhelyezkedésében. Ez azzal is jár, hogy egyes őshonos növények – vagy a gabona – már nem érzik jól magukat, viszont egyre több délszaki növény termeszthető sikerrel.

Magyarországon 2100-ra a mai törökországihoz hasonló száraz, meleg klíma várható, hőhullámokkal, vízhiánnyal együtt. De a világ többi országában is változik a helyzet, ezzel együtt a növények termőterületei is eltolódnak.

Egyes előrejelzések szerint 2070-re Finnország lesz Európa legnagyobb gabonaellátója, vagyis ennyivel tolódik északra a gabona termőterülete. (Fotó: Pixabay)

Közép-Európa éghajlata tehát a jelenlegi mediterrán klímára fog hasonlítani, a Balkán-félszigetéhez hasonló forró nyarakkal.

Új fajok jelennek meg

Ez nemcsak a mezőgazdaságban dolgozókat érinti, hanem a hobbikertészeket és a fogyasztókat is, azaz mindenkit. Míg egyes őshonos növények ezeken a forró, száraz nyarakon a túlélésért küzdenek, addig megjelennek olyan fajok is, amelyeket korábban legfeljebb a tengerparti nyaralások során csodálhattunk meg.

Érdemes tehát elgondolkodni azon, melyek azok a növények, gyümölcsök és dísznövények, amelyek helyettesítik régi kedvenceinket.

Mire számíthatunk?

A gabona már most sokkal gyorsabban érik, a kukorica és a napraforgó termésmennyisége jelentősen csökken a szárazság miatt, a burgonyatermesztés pedig veszélyben van.

Egyes előrejelzések szerint 2070-re Finnország lesz Európa legnagyobb gabonaellátója, vagyis ennyivel tolódik északra a gabona termőterülete.

Viszont számos más, most még egzotikumnak számító növény lesz termeszthető nálunk, ezért érdemes tehát már most azon gondolkodni, mit ültessünk. A csicseriborsó például hamarosan sikerrel lesz termeszthető hazánkban is, ami kiváló élelemforrás, de most még nem szerves része a magyar konyhának.

A mediterrán növények, gyümölcsök megjelenése abszolút pozitívuma a klímaváltozásnak: míg cseresznye és málna már alig van az országban, megjelenik egyre több helyen a füge, a kivi, de létezik már olíva- és pisztáciaültetvény, és a gránátalma, citrom is megterem hazánkban.

A díszkertekben pedig érdemes a tuja helyett szárazságtűrő, árnyékot adó fákat ültetni, és a zöld, öntözést igénylő gyep helyett szárazságtűrő évelőágyásokat kialakítani, és minél nagyobb területen takarni a talajt.

Nézzük a jó oldalát!

A változások pozitívuma, hogy az új belépő növényeknek még nincs vagy nagyon kevés kártevőjük van a mi klímánkon, így növényvédő szerek nélkül is termeszthetők.

Ezért érdemes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez az otthonunkban, kertünkben, környezetünkben is.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás