Három nagyobb, törvénymódosításokat kezdeményező csomagot készített elő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a mezőhegyesi II. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow rendezvényen. Az „Országos Szakmai Nap” című tanácskozáson az agrárgazdasági aktualitásokat érintő programban beszéltek a NAK által kezdeményezett jogszabály-változásokról. Módosítanák az őstermelők adózását és az osztatlan közös tulajdon intézményét is. Cseszlai István, a kamara stratégiai igazgatója elmondta, hogy a köztestület a közelmúltban megjelent „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétben gyarapodó vidék című” kiadványában összefoglalta azokat a legfontosabb tennivalókat és javaslatokat, amelyeket meg kell valósítani a mezőgazdaság fejlődése érdekében. Hozzátette, hogy a kamara az elképzeléseiről az utóbbi hetekben kezdett el egyeztetni az illetékes minisztériumokkal, és ennek nyomán egyelőre három nagyobb törvénymódosítási csomag kerülhet az Országgyűlés elé az ősszel. Az eseményről a NAK weboldala számolt be, ezt az anyagot szemléztük.
A Kamara módosítaná az őstermelők adózását és az osztatlan közös tulajdon jelenlegi rendszerét is
Az első a földforgalmi törvény változtatását célozza meg
Ahogy a stratégiai igazgató fogalmazott, ezzel a NAK korábban többször is foglalkozott, de mivel ez ügyben Magyarország ellen uniós kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, így mindig volt visszatartó erő. Mint mondta, mivel a nemzetközi helyzet átalakult és Magyarországnak azóta több szövetségese lett, így a vitatott pontokban is több támogatást kaphat. Ezért a kamara álláspontja szerint a földforgalmi törvény „finomhangolása” is lehetséges.
Ez főleg a helyi földbizottságok szerepének megerősítését jelenti, hogy az eljárásoknál az eddigieknél jobban érvényesüljenek a helyi gazdálkodási szempontok. Ebbe a körbe tartozik az elővásárlási jogosultságok tisztázása is. A kamara a változtatásokkal az előforduló visszaéléseket szeretné kiszűrni és/vagy megszüntetni. Továbbá az adásvétel során a kamara bizonyos tevékenységeket (például kertészet, öntözéses gazdálkodás) előtérbe helyezne.
A második nagy törvénycsomag az úgynevezett versenyképességi csomag
Ez a klasszikus salátatörvény, amely a NAK elképzelései szerint 9 jogszabályt módosítana. Ezek többek között egyszerűsített eljárással segíthetik elő a birtokösszevonást, vagy egyes földterületeken megkönnyítené a gombaházak és üvegházak létesítését.
A harmadik nagy csomag az adózást változtatná meg
A beadott javaslatokkal az őstermelői tevékenység eredeti formáját erősítenék. Ezáltal az otthoni, háztáji gazdálkodás során megtermelt árukat egyszerűbben adhatnák el a termelők, és csak az vehetné igénybe az őstermelői adómentességet, akit az valóban meg is illet. A „profiltisztítás” jegyében pedig új vállalkozási formaként jöhetne létre a családi mezőgazdasági vállalkozás, ezeket pedig 100 millió forint árbevételig szintén adómentesség illetné meg.
A stratégiai igazgató plusz egy témát is kiemelt: a Kamaránál is fontosnak tartják az osztatlan közös tulajdon agráriumból való kivezetését. Mint mondta, az Agrárminisztériummal és az igazságügyi tárcával folyamatos az egyeztetés erről, és a törvénymódosítás vagy még az idén, de legkésőbb 2019-ben megtörténhet - írja a NAK híre.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás