Tovább tombol a Vidékfejlesztési Program! A tavaly nyáron elfogadott program 70 pályázatából idáig 41-et hirdettek meg és a maradékra sem kell sokáig várni. December 31-ig ugyanis új kiírások is érkeznek még, mintegy 130 milliárd forint értékben.

Rögtön itt van az új, 40 milliárd forintos keretösszegű AKG kiírás, amit a nagy érdeklődés miatt írtak ki egy év alatt már másodjára. A kérelmeket december 2-ig lehet benyújtani. Ezúttal elsősorban az állattartók és a kertészek juthatnak plusz pénzhez.

Az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázat is igen népszerűnek mondható. Az 5 kiírásból hármat már le kellett zárni keretkimerülés miatt, viszont az általános állattartó telep, valamint a juh- és kecskeágazat korszerűsítését célzó lehetőség továbbra is nyitva áll.

40 milliárd forint állt a borászatok rendelkezésére korszerűsítés címszó alatt. Ez a keret is kimerült már a nagy érdeklődés miatt, viszont december 12-ig még várják az igényeket. Eddig 562 támogatási kérelem érkezett be.

130 milliárdot kaphatnak még idén a gazdák
 

Csalódás viszont – legalább is idáig – az öntözésfejlesztésre vonatkozó kiírás. Ennek keretében 49,5 milliárd forintot kaphatnak a pályázók összesen, viszont a várt lelkesedés helyett közöny érződik a kiírás iránt. Mindössze 10 milliárd forintos összegre érkezett idáig kérelem a növénytermesztő gazdák irányából. A kertészetek korszerűsítését célzó kiírás is hasonló cipőben jár, mind a négy pályázati lehetőség nyitva áll a gazdák előtt.

A kisüzemek fejlesztésére beadott 882 kérelemmel a rendelkezésre álló 5 milliárdos keretből már több mint 4 milliárd forintot hívtak le. Az igénylők 3 százaléka szociális szövetkezetként pályázott.

A meglévőek mellett azonban nyílnak meg még új pályázatok is idén! Kertészeti gépbeszerzésre december 19-étől egy hónapon át lehet pályázni, a rendelkezésre álló keretösszeg 18 milliárd forint.

Várhatóan szintén decembertől válik elérhetővé az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatására elkülönített közel 5 milliárd forintos keret is. Szintén hamarosan megjelenik közel 38 milliárdos forráskerettel a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása pályázat.

Az MTI információi szerint az év végig megjelenik a tanyák háztartási léptékű villamos energia- és vízellátása, valamint a szennyvízkezelési fejlesztésekre vonatkozó pályázati felhívása több mint 8 milliárdos kerettel.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás