Az új záportározó kialakítása és a belvízvédelmi rendszer legkritikusabb pontjainak rekonstrukciója biztosítja Hódmezővásárhely belterületének megóvását. A belvízvédelmi rendszer ugyanis nem tudta kezelni a Hódmezővásárhely belterületére érkező lökésszerű terheléseket. A hosszú előkészítés után megvalósult beruházásnak köszönhetően jelentősen javult a város és térségének belvízi biztonsága.

A több mint 6 milliárd forintos költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló projektben elkészült beruházásról Kozák Péter, az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság elmondta, a belvízvédelmi rendszert különösen nyáron érte olyan terhelés, amelynek feldolgozására nem volt képes. 

A projekt részeként korszerűsítették a Györpölési szivattyútelepet, új csatornaőrtelep épült, valamint a Nagyfai Holt-Tisza vízpótlásának érdekében három új vízkormányzó műtárgyat, zsilipet alakítottak ki a Hódtó-Kis-tiszai-csatornán, illetve a Györpölési szorítógátas-csatornán (Fotó: Pixabay)

Kiss Csongor projektreferens kifejtette, a tapasztalatok azt mutatják, a térségben gyakorta egybe esnek a belvizes és árvizes időszakok. A Tisza magas vízállása mellett a folyóba csak szivattyúval lehet átemelni az összegyűlt belvizet.

A város belterületéről érkező csúcsvízhozamot a torkolatnál lévő átemelő kapacitása nem tudta kielégíteni. Ezért a hódmezővásárhelyi laktanya és a Békéscsaba-Szeged vasútvonal szomszédságában tízhektáros területen 150 ezer köbméteres kapacitású záportározót építettek.

A tározót 2,25 méteres magasságú, négyméteres koronaszélességű töltés veszi körbe. Szükség volt a Hódtói szivattyútelep bővítésére is, amelyet a vasútvonal alatt 295 méteres nyomóvezeték köt össze a tározóval – ismertette a fejlesztés részleteit a szakember.

A projekt részeként korszerűsítették a Györpölési szivattyútelepet, új csatornaőrtelep épült, valamint a Nagyfai Holt-Tisza vízpótlásának érdekében három új vízkormányzó műtárgyat, zsilipet alakítottak ki a Hódtó-Kis-tiszai-csatornán, illetve a Györpölési szorítógátas-csatornán.

A beruházás kivitelezője a hajdúszoboszlói Aqua-General Kft. volt.

(Forrás: HelloVidék, MTI)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás