Az élelmiszerek áfacsökkentésének folytatását tartja az egyik legfontosabb célkitűzésének a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszer-feldolgozási országos osztálya, amely hétfőn alakult meg Dunaharasztiban - közölte a NAK kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az új kamarai országos osztály Losó József vezetésével alakult meg. Az osztály tevékenységének felügyeletét Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke látja el. Az Élelmiszer-feldolgozási országos osztály tagjai egyetértettek abban, hogy folytatni kell az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentését, mivel ennek gazdaságfehérítő hatása megkérdőjelezhetetlen, és hatékonyan javítja a legálisan működő piaci szereplők versenyképességét.
Az áfacsökkentési hullám még nem ért véget (Fotó: Pixabay, stevepb)
Az osztály főbb célkitűzései között szerepel még, hogy feltérképezze a magyarországi védjegyek helyzetét, és szükség esetén javaslatot tegyen egyetlen közös védjegy bevezetésére. Jelenleg több mint 10 védjegy ismert a hazai élelmiszeriparban, ezért a vásárlók sokszor nem tudnak eligazodni közöttük, és az élelmiszeripari cégeknek is csak csekély előnyt jelentenek. Az osztály tagjai indítványozták azt is, hogy az ágazat szereplői nagyobb beleszólást kapjanak az Élelmiszerkönyv módosításába. Emellett az egységes cseregöngyöleg bevezetési lehetőségének vizsgálatát is napirendre tűzték. Az alelnök elmondta - idézi a tájékoztatás Éder Tamást -, hogy az élelmiszer-feldolgozási osztály létszámát tekintve kicsi (a 400 ezres tagságból alig több, mint 27 ezren foglalkoznak fő- vagy melléktevékenységként élelmiszer-feldolgozással), ugyanakkor komoly gazdasági súllyal rendelkezik. Ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy az élelmiszeripari szereplők szakmailag megalapozott javaslatai, érdekei - az ágazat jelentőségének megfelelően - megjelenjenek a kamarai döntéshozatalban - tartalmazza a közlemény.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás