Az elővásárlási jognyilatkozat megtételéhez nincs szükség ügyvédre, azaz nincs ügyvédkényszer. Az eljárás során azonban számos olyan hiba elkövethető, amelynek következtében az elfogadó nyilatkozat semmissé válhat. Míg ugyanis az nem biztonságiokmány-köteles, a teljes bizonyító erejű magánokirati forma kötelező.

A teljes bizonyító erejű magánokirat pedig akkor szabályos, ha azt a kiállító saját kezűleg írta és aláírta; ha két tanú igazolja, hogy az okirat aláírója a részben vagy egészben nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el.

A haszonbérleti szerződések esetében sincs jogi képviselői kényszer (Fotó: Pixabay)

Formai kötelmek

Ugyanilyen fontos, hogy az okiratot mindkét tanú aláírja; a tanúk nevét, lakóhelyét, ennek hiányában tartózkodási helyét olvashatóan is fel kell tüntetni; az aláíró aláírását vagy kézjegyét az okiraton bíró vagy közjegyző hitelesíti. Természetesen ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által készített okirat is alkalmas erre a célra, ha azt szabályszerű ellenjegyzéssel látják el, és biztonsági („zöld papír”) dokumentumra készül.

A magyarmezogazdasag.hu által megkérdezett, a témában szakértő ügyvéd, Mikó András arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly július 1-je óta a hirdetmények a kormányzati portálon találhatók, kifüggesztésük az önkormányzati hirdetőtáblán nem kötelező, csak tájékoztató jellegű! Nincs olyan kötelezettség sem, hogy közvetlenül értesíteni kell például a tulajdonostársakat.

A hirdetmény csak 60 napig van fent a honlapon

Az adásvételi szerződést elektronikus formában ugyanerre a honlapra kell feltölteni, ez alapján adható le az elővásárlási elfogadó nyilatkozat. Ennek jogvesztő határideje van, a hirdetmény ugyanis csak 60 napig van fent a honlapon, csak ez idő alatt tehető meg az elfogadó nyilatkozat. Ugyanilyen fontos, hogy az elfogadó jognyilatkozathoz csatolni kell az elővásárlási jogosultságot igazoló okiratokat is!

Ennek hiányában úgy kell tekinteni, mintha a jogosult nem gyakorolt volna elővásárlási jogot. Mikó András elmondta, hogy mivel lehet igazolni az elővásárlási jogosultságot, különös tekintettel az állattartó telepekre és az ökológiai gazdálkodásra, az elővásárlási ranghely lehetséges igazolására pedig példákkal is szolgált.

Földhasználati haszonbérlet: erdőknél legfeljebb a termelési időszak

A haszonbérleti szerződések esetében sincs jogi képviselői kényszer, mint például az adásvételi szerződések esetében, haszonbérleti szerződést sem kell kötelezően ügyvéd által ellenjegyzett dokumentumban benyújtani, és ez alapján kérni a földhasználati nyilvántartásba a földhasználat bejegyzését. Földhasználati haszonbérlet legalább 1 és legfeljebb 20 év, erdők esetében legfeljebb a termelési időszak, a vágásérettségi kor lejártát követő 10. év végéig tarthat.

Földhasználati haszonbérlet erdők esetében legfeljebb a termelési időszak, a vágásérettségi kor lejártát követő 10. év végéig tarthat (Fotó: Pixabay)

Hogy ne legyen megtámadható a szerződés, fontos tudni azt is, hogy abban szerepelnie kell speciális kötelezettségvállalásnak és egy nyilatkozatnak arról, hogy a földhasználónak nincs díjtartozása.

Különös szabályok vonatkoznak a haszonbérre is. Azt tudjuk, hogy a haszonbér pénzben vagy természetben jár, az azonban már kevésbé ismert információ, hogy természetben történő teljesítés esetén a mértéket, illetve a mennyiséget előre kell meghatározni, enélkül ugyanis a szerződés semmis.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás