Az ágyásszegély több funkciót is betölthet a kertben: egyrészt szerkezetileg és optikailag részekre bontja azt, segítségével több látványos pontot alakíthatunk ki. Másrészt megkönnyítheti a gyepgondozást, hiszen a fűnyíróval nem sértjük meg az ágyás növényeit.

A leginkább fűnyíróbarát megoldás a talajszintben lerakott tégla vagy térkő. Az ilyen szegélyre nyugodt szívvel rátolhatjuk a gépet, főleg, ha minden tégla tökéletesen egy szintben van. Ellenkező esetben a kicsit is kiemelkedő kő tönkreteheti a fűnyírót, a felpattanó darabok pedig sérülést okozhatnak.

Az így lerakott szegélykövek ráadásul távol tarják a gyomokat is, vagy legalább megnehezítik a dolgukat. Hasonlóan jó szolgálatot tesznek a terméskövek is, ráadásul látványnak sem utolsó az így szegélyezett ágyás.

A virág- vagy zöldségágyak szegélyét alacsony növésű növényekkel is kijelölhetjük. A gyors terjedésű egynyári vagy évelő virágok egyaránt alkalmasak e célra, pl. az illatos ternye (mézvirág) vagy a törpe harangvirág.

Az ágyásszegély kialakításánál a szépet összeköthetjük a hasznossal is, ha betegségeket és kártevőket távol tartó fűszernövényeket, virágokat választunk. Rózsaágyás köré levéltetvek ellen érdemes levendulát, gombabetegségek megelőzésére pedig metélőhagymát ültetni. A bársonyvirág - lánykori nevén büdöske - hatásos lótücsök, csigák és drótférgek ellen, az orvosi zsálya elűzi a hernyókat, tetveket, csigákat, míg a menta a levéltetveket tartja távol.

Végül, de nem utolsósorban az ágyásszegély kialakítása történhet az újrahasznosítás jegyében is: a kertben keletkező "hulladék" (pl. faágak), az építkezésből/bontásból visszamaradt tégla, csempe vagy padlólap, csődarabok, de az idők folyamán összegyűlt üres üvegek, vásott tányérok, egyéb "lomok" mind-mind felhasználhatók egy saját készítésű kerethez.

Forrás és fotók: kapanyel.reblog.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás